<p>A kilépés híveinek győzelmét hozó brit uniós népszavazásnak szinte kizárólag vesztesei vannak, innentől kezdve csak rossz és még rosszabb forgatókönyvek között lehet válogatni. </p>
Széteső királyság, széteső Európa?
Sajnos azt kell mondani, majdnem mindegy, hogy az Egyesült Királyság végül kilép-e az EU-ból vagy sem, hogy a távozás gyors és egyszerű lesz-e, vagy nehéz és keservesen elhúzódik. Így is, úgy is az euroszkeptikus, populista, nem ritkán szélsőséges pártok erősödhetnek Európa-szerte. Ha esetleg megismételnék a referendumot, netán a brit kormány és a parlament a népszavazás eredményével szemben mégis a maradás mellett döntene (egyébként mindkettő helytelen lépés lenne), akkor az lenne a reakció, hogy az EU-ban a nép már nem dönthet saját sorsáról, Brüsszel meg a helyi politikai (és gazdasági) elitek diktatúrája érvényesül, akik nem veszik figyelembe a választók akaratát.
Ha a kilépés bekövetkezne, és azt az uniós vezetők megnehezítenék, ott tennének keresztbe, ahol tudnának, hogy negatív precedenst teremtsenek és ezzel ráijesszenek a többi potenciális kiugróra, akkor ez minden bizonnyal visszaütne. A távozást, az EU-tól nagyobb függetlenséget akarók rámutatnának a bosszúálló Brüsszel britekkel szembeni túlkapásaira, és újabb érvet kapnának arra, hogy miért kell elhagyni az uniót.Paradox módon, ennek ellenkezője is csak az EU-ellenes tábort erősítheti. Mert ha a maradék EU bölcsen és pragmatikusan igyekszik minél gyorsabban és fájdalommentesebben elengedni a briteket, és minél kedvezőbb uniós–brit együttműködést összehozni, akkor az euroszkeptikus tábor azt mondhatja: lám-lám, mire volt a nagy ijesztgetés a negatív következményektől, ha végül is ilyen zökkenőmentesen ment a válás, hát akkor lépjünk ki mi is, elvégre a briteknek alig ártott a dolog.
A brit kilépés után természetesen széteshet az Egyesült Királyság (minimum Skócia távozásával), és folytatódhat az EU dezintegrációja. Ám aki esetleg azt várja, hogy majd a kilépés mellett szavazók rádöbbennek, mekkora hibát követtek el, sőt, a többi tagországban a hozzájuk hasonlók más kárán tanulva elgondolkoznak az ilyen döntés veszélyein, nos, alighanem ki fog ábrándulni. Mert a saját tévedések beismerése nem széles körben elterjedt emberi tulajdonság. A brexitre szavazók majd bevallják, hogy alapvető információk hiányában, vagy téves információkra alapozva, esetleg nem is gondolkodva, hanem érzelmi alapon szavaztak?
Aligha. Majd találnak valami más indokot arra, hogy miért döntöttek helyesen, és ha az az álláspont tarthatatlanná válna, akkor jó részük esetleg letagadhatja, hogy így szavazott.
És mi van a szorosabb uniós együttműködést szorgalmazó politikusokkal és bürokratákkal? Ők most az utolsó vészcsengőként értelmezik a brit népszavazást, és leállnak az emberektől teljesen elszakadt föderációs EU-ról szóló utópista integrációs álmok gyártásával? Talán épp ellenkezőleg: minthogy távoznak a további integráció és centralizáció legfőbb és legerősebb kerékkötői, a britek, most majd új lendülettel ugranak neki az európai szuperállam projektje megvalósításának, olajat öntve a populisták által csiholt tűzre.
És mit tesznek térségünk zseb-Napóleonjai, akik lépten-nyomon az uniót támadják és legitimitását gyengítik, és csak azért nem gondolkodnak a kilépésen, mert elesnének a brüsszeli kasszából jövő pénztől? (Egyébként jórészt ezen, a brüsszeli pénzen áll vagy bukik a demokrácia puszta léte országainkban…) Nos, ők vajon magukba szállnak, belátják, hogy nem okos dolog a tűzzel játszani és visszafogják EU-ellenes kirohanásaikat? Szerintem nem.
A végén így mind vesztesek leszünk, a britek és a maradék EU polgárai is. Putyin és az általa is támogatott szélsőséges vagy populista erők meg Európa-szerte nyerhetnek, ami azt jelenti, hogy az oroszok és más európai állampolgárok túlnyomó többsége automatikusan veszít.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.