Számít az új nemzedék?

pedagógussztrájk

Szlovákiában szinte az összes kórházi alkalmazott visszavonta a felmondását, miután a kormány jóváhagyta az orvosok és az ápolók követeléseit. Nem mindenhol megy ilyen gördülékenyen a közalkalmazottak tüntetése/jutalmazása – Magyarországon az oktatásügy a vízesés szélére evezett.

December elején a tanárok jelezték, hogy nem hajlandók munkába menni december 5-én. Összesen 832 tanárról van szó, akik 86 iskolából gyűltek össze. Budapesten a legsúlyosabb a helyzet: itt 60 iskolából jelentettek munkamegtagadást. Hetek óta húzódik a tanárok bérkompenzációs mozgalma Magyarországon, amely jogosnak vélhető a részükről. Nemhogy a kezdő, de már a néhány éves gyakorlattal rendelkező pedagógusnak is, aki kategóriát lépett felfelé, mindössze 480-500 euró az alapbére. S nem igazán tudunk nagy kiegészítésekről/pótlékokról beszámolni, ugyanis a 600 eurót szinte sehol nem üti meg a közalkalmazotti bér (Szlovákiában kb. 720 eurót kap egy kezdő pedagógus). Ha netán Magyarországon mégis eléri a 600+ euró nettót, az szakkörökkel, többletmunkával, osztályfőnöki kiegészítéssel és plusz felelősségvállalással történik.

A magyar kormány azt ígérte a választások után, hogy figyelembe fogja venni a tanárok bérét, és a jövőben kompenzációk várhatók. Természetesen ezek az emelések feltételekhez vannak kötve, amik nem igazán mutatnak pozitív előrehaladást. Az első nagy felháborodást egy telekommunikációs cég felvásárlása okozta, ami 715 milliárd forintnyi kiadást jelentett. Előzetes számítások alapján 10-12 éven belül megtérül ez az összeg, amit erre fordított a kormány. Remélhetőleg meg is fog térülni, ugyanis ez a kiadás jó néhány évre előre fedezhette volna a tanári bérkompenzációt.

Ezután elindult egy tüntetéssorozat, számtalan pedagógus és tanártámogató úgy vélte, hogy ez felelőtlen döntés volt és igazságtalanság. Ha egy informatikai cég vezérigazgatója kér, az kap, viszont a tanár (jogosan) kérne, de nem kap. Mondjuk már az is sokat elárul az oktatáshoz való hozzáállásról, hogy az országnak nincs oktatásügyi minisztere. Mivel a mozgalmak gyarapodtak, a kormány hozott egy olyan határozatot, hogy aki tüntetésben vesz részt, az polgári engedetlenséget követ el. Megkötötték az intézményvezetők kezét, bekövetkeztek a sorozatos elbocsátások, felmondások, és célkeresztet rajzoltak a tanárok hátára. Gondoljunk csak bele, hogy mekkora lehet a baj, ha már a diákok tüntetnek a tanárokért (pedig a legtöbb esetben a tanár-diák kapcsolat nem a legjobb)!

A kormány próbálta enyhíteni a lázadást azzal, hogy 2023. januártól 20%-kal emelkedhet a fizetés, majd még kétszer 10%-ot fognak emelni 2024-ig. Így 2 éven belül elérhetik kb. a szlovákiai kezdő pedagógusbért. Viszont úgy néz ki, hogy ez a terv is csak ígéret marad, ugyanis az apró betűs részben az is szerepelt, hogy ez csak akkor valósítható meg, ha Brüsszel megadja a kért fedezetet rá. Nem is meglepő, hogy a jelen körülmények között Magyarország nem kapott annyit, amennyit kért, sőt ha így folytatja működését a kormány, akkor még jobban elzárják a pénzcsapot előlük. Nem igazán érthető a logika: a pedagógusok bére Brüsszeltől függ, de folyamatosan Brüsszelt támadják. Orbán Viktor szerint a magyar nép jóléte az elsőrangú, viszont önmaga ellen dolgozik. Mostanra több mint 800 tanár tagadta meg a munkát, s valahogy ez nem tűnik olyan fontosnak náluk. Nem hiszem el, hogy a kormányban senkinek nincs iskolás korú gyermeke, akit ez zavarna. Lehet, hogy vége szakad az uralkodás művészetének ezzel a ciklussal?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?