Számadás

Számadást készítettem. Mit csináltam tavaly. Mit olvastam. A végén el sem akartam hinni, hogy ennyi mindent. A számadáskészítésben persze az is közrejátszott, hogy a munkaterületemen ilyenkor kell mindenféle jelentést leadni az elmúlt évben végzett tevékenységről. Én ezeket már év közben összegyűjtöm, hogy csak be kelljen másolni az adott rubrikába. De azért nem ilyen egyszerű a dolog. Van, ahova a nevet nagybetűvel kell írni, van, ahova kicsivel, az egyik kimutatásban dőlt betűvel kell feltüntetni a publikáció címét, a másikban nem, és így tovább. El lehet ezzel játszogatni. De fő, hogy kész. Nagy kő gördül le a vállamról. Kíváncsi lennék, ki az, aki ilyen formai kritériumok kitalálgatásában éli ki magát.

Miért írok ilyen személyes dolgokról, amikor körülöttünk prédára éhes farkasok vonyítanak és a világ mintha egyre inkább sötétségbe borulna? Nem azért, mert mindezeket nem érzékelem. Épp fordítva, nagyon is érzékelem. Néhány napja hatalmas szél kerekedett. Mintha állat üvöltött volna, a fák hajladoztak, eső verte az ablakot. Arra gondoltam, hogy siratja a természet a háborúk áldozatait, a prágai áldozatokat, a terrrorizmus áldozatait, és mindazon jóakaratú embert, akinek önhibáján kívül, különféle hatalmi játszmák miatt békétlenségben kell élnie. Szerintem ez nagymértékben hozzájárul ahhoz, amit egy pszichiáter ír, hogy egyre több a depressziós ember és a különféleképpen sérült, figyelemhiány-zavarral és hasonló, az életet megnehezítő állapotokkal küszködő gyermek. Azt is érzékelem, hogy sokan szeretnének elbújni a világ elől. Szeretnének egy olyan világot, amelyben visszanyerődik a dolgok rendje, bizonyossága, annak bizonyossága, hogy vannak érvényes szabályok, hogy aki ártatlan, az nem bűnös, aki bűnös, az nem ártatlan. Sokan érzik, hogy valakik számára csupán feláldozható életek vagyunk. A szél is sirat bennünket.

De azt gondolom, ilyen helyzetben még inkább ügyelni kell arra, hogy fenntartsuk a saját, belső rendünket. S épp azért írok számadásról, mert tapasztalatom szerint sok ember csak úgy van magának, teng-leng, s mivel ily módon elveszíti a saját élete irányításának még az illúzióját is, egyre jobban halad a belső káosz, a lelki gödör felé. Mások meg épphogy rengeteg dolgot tesznek, de mindez annyira természetes számukra, vagy annyira kézenfekvőnek tartja a környezetük, vagy annyira maximalisták, hogy saját maguk sem érzékelik és értékelik. Számadást kellene csinálni. Tudatosan végigvinni, papírra vetni, mit tettem a családomban, a párkapcsolatomban, a munkámban. A családomért, a párkapcsolatomért, a munkahelyemért.

Azt gondolom, a többség biztosan találna ezt-azt. S azonnal javulna az önbecsülése. Márpedig az önbecsülés és a belső rend szorosan összefüggnek egymással.