Súlyosbodtak a szlovák-magyar problémák

<p>A két ország öt évvel ezelőtti európai uniós csatlakozása óta súlyosbodtak a problémák a válságot élő Szlovákia és Magyarország között, és ennek oka a nacionalizmus előretörése mindkét országban - írta csütörtökön megjelent elemzésében a La Libre Belgique című belga napilap.</p>

Christine Dupré közép-európai tudósító cikkében utalt Sólyom László köztársasági elnök augusztusi belépésének elutasítására, a - fogalmazása szerint Ján Slota szélsőjobboldali politikus emberei által inspirált - államnyelvtörvényről pedig úgy foglalt állást, hogy "keveredik benne a zaklató jelleg az abszurddal".

A törvény helyenként erőszakossá váló tüntetéseket provokált Magyarországon - tette hozzá a jobboldali lap cikkírója.

A szécsényi miniszterelnöki megállapodás tizenegy pontjából a La Libre Belgique kiemelte azt a kötelezettségvállalást, hogy saját országában mindkét kormányfő határozott intézkedéseket tesz a szélsőséges jelenségekkel és csoportokkal szemben. A többi pontot, a politikai ígéreteket ugyanakkor a szerző jelképesnek minősítette azzal a magyarázattal, hogy jövő tavasszal Magyarországon a kormány átadja helyét a jobboldali nacionalista Fidesznek, amelynek "mindenki elsöprő győzelmet jósol" a választásokon.

Idézte a belga cikk a Sme című szlovák napilap egy megállapítását: miközben Szlovákiában "megszavaznak egy ostoba jogszabályt, ugyanakkor Magyarországon helyet találnak a politika területén a gyilkoló szélsőjobboldali milíciák".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?