Omár molla, az afganisztáni tálibok szellemi vezetője még egy március közepi amerikai légitámadás során sérült meg. Orvosa szerint állapota súlyos, de stabil.
Súlyosan megsebesült Omár molla
Omár molla, az afganisztáni tálibok szellemi vezetője még egy március közepi amerikai légitámadás során sérült meg. Orvosa szerint állapota súlyos, de stabil.
Súlyosan megsebesült Omár molla, a tálibok szellemi vezetője egy amerikai légicsapásban az Afganisztán déli részén lévő Zábul tartományban. A támadás még március közepén történt, de csak hétfőn számoltak be róla.
A tájékoztatást adó forrás idézte a tálib vezér orvosát, Dzsabbár Azízt, aki szerint Omár mollát több repesz sebesítette meg. Állapota stabil, de legalább két hónapig nem tud majd járni. Ugyanebben a légitámadásban életét vesztette a molla négy testőre, egy ötödik pedig megsebesült.
A tálibok titokzatos vezetőjéről ellentmondó hírek és legendák keringenek. Születési helye is vitatott, és az sem biztos, hogy 1962-ben jött világra. Állíítólag pakisztáni iszlám iskolákban tanult, mielőtt bekapcsolódott volna a szovjetek elleni harcokba a '80-as években. Egy legenda szerint egy kettős lányrablás miatt szervezte azt a 16 fős csapatot 1994-ben, amelyből kinőtt a talibán. A sikeres szabadítás után százával jelentkeztek hozzá tanulók a különböző afganisztáni és pakisztáni iszlám iskolákból.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.