Strandoljon nemzetien!

<p>Nyár van, képzeljük el, hogy miközben a strandon olvadunk, mint a vaj, műanyag pohárba csapolt sörrel öblítjük le a sajtos-tejfölös lángost, és akkor egyszer csak megáll felettünk két fazon, és megkérdezi, mi a véleményünk a nemzeti politikáról.</p>

Habitusfüggő a dolog, én valószínűleg azzal a lendülettel küldeném el őket melegebb égtájakra, amellyel Jehova tanúi és házaló ügynökök előtt szoktam becsukni az ajtót, vagy amilyen lendülettel a biztosítósok hívásait teszem le. Hírínség van, a görögökbe és a menekültekbe már beleunt olvasóknak a hírügynökségek sem nagyon tudnak mit tálalni, ezért körbekérdezték a pártokat, ugyan biza mivel fogják tölteni a nyarat. Na persze nem azt kérdezték, hol fognak a pártvezetők nyaralni, ha ugyanis bevallanák az igazat, azzal valószínűleg csak tovább hergelnék az állampolgárokat. Nem. Azt kérdezték, milyen politikai tevékenységet fognak kifejteni nyáron. Meg kell mondjam, számomra a Magyar Közösség Pártja szóvivőjének nyilatkozata volt a legszimpatikusabb, aki azt mondta, legalább nyárra hagyjunk békét az embereknek a politikával. Értelemszerűen a választások előtt kilenc hónappal ez már nem nagyon lehetséges, de a nyilatkozat akkor is olyan emberi. Így a párt képviselőivel falunapokon, fesztiválokon találkozhatunk. Ugyanezt mondta a Híd szóvivője is. Oda kell menni, ahol a választók vannak, a gulyást meg mindenki szereti, elvégre magyarok vagyunk. A Smer nem tervez semmilyen politikai aktivitást nyárra – mondta a sajtóosztály. Helyette a párt stratégái – gondolom – azzal lesznek elfoglalva, hogyan magyarázzák el a választóknak a harmadik görög mentőcsomag szükségességét. Inkább mennének ők is falunapra, de hát a kormányzás terhe… Az Új Többség vizet fog osztani, Elsősegély Szlovákiának címen. A helyi vízművekkel, amelyek forróság esetén egyébként is azt teszik, nehéz lesz konkurálniuk, mert azoknak sokkal több vizük van, de legalább az igyekezet megvolt. Lipšic valamit jól csinálhat, ellenfelei ugyanis két honlapot is fenntartanak arra, hogy szakmányban mocskolják, legalább heti szinten. A vizes akcióra legalább nem mondhatják, hogy pénzügyi csoportok állnak mögötte, annyi vizet, amennyit a párt szimpatizánsai megisznak, a képviselői fizetésből lazán ki lehet csengetni, de annyit tán még az asszisztensiből is. Az SDKÚ-t nem kérdezték meg. Pavol Frešo programjáról a megyei hivatalban tájékozódhatunk, más meg már nincs a pártban, csak ismeretlen arcok hirdetik a 63-as mellett, hogy ők az SDKÚ. A kereszténydemokraták nyáron is el fognak járni templomba, ami nyilván üdvösségükre szolgál, ráadásul a templomok köztudottan hűvös helyek, még hosszú ujjú ingben is könnyű bent elviselni a hőséget, ez tehát egy win-win helyzet. Igor Matovič a Radoslav Procházkának adandó hárommillió euróval, Radoslav Procházka pedig ennek elutasításával, s a „nem” mentén egyéb tervei kifejtésével biztosított magának legalább júliusra elegendő médiafelületet, erről lásd a másik kommentárt. A slotátlanított Szlovák Nemzeti Párt a strandokra és fürdőhelyekre küldi kampánycsapatait, hogy elbeszélgessenek a napozókkal, már azokkal, akiknek erre igényük lesz. Hogy kicsit oldják a helyzetet, ajándékokat is fognak osztogatni. A toll, a Danko-portrés kártyanaptár és az asztalra tehető zászlócska a strandon nem igazán praktikus, de mondjuk jól jöhet a nemzeti sassal díszített zuhanyzósapka, esetleg pelenka, ezzel a családosokat mindjárt megnyernék, illetve ők is a helyükön lennének kezelve. Ha tehát ön is látja, hogy ismert vagy kevésbé ismert arcok nem az őszinte emberbaráti szeretettől áthatva, hanem sanda szándékkal kínálnak gulyást, vizet, pártlogós tollat, próbálja őket pályamódosítással elkerülni. Ha ugyanez a strandon történik, mondja azt: ne takard el előlem a napot!Diogenésznek állítólag bejött. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?