Státusmentő politikusok

Minden demokratikus államban rendszerint nagy a ricsaj, lárma a kampány idején. A jelöltek nem riadnak vissza az övön aluli ütésektől, piszkos eszközök bevetésétől sem, amelyeknek a célja a vetélytárs lejáratása, a kiszemelt státus megkaparintása. Vagy éppenséggel a megőrzése. Ami szintén érthető.

Nálunk azonban ugyanilyen céllal különleges módszerrel próbálkoznak: gyakori köpönyegforgató magatartással, vagyis a korábbi értékrend, vélemény megváltoztatásával. Ami például Martin Klust is jellemzi, aki külügyi államtitkárként néhány magyarellenes elmeszüleményével hívta fel magára a fi gyelmet. Aztán újra parlamenti képviselő lett, és egy szép napon rájött arra, hogy ő nem is liberális. Ezután faképnél hagyta Richard Sulíkot, átült az úgynevezett függetlenek közé, ahonnan szemezgetni kezdett Matovičékkal. Kisvártatva őt jelölték az uniós auditáló testületbe, ahol jól értesültek szerint legalább havi 20 ezer eurót kereshet, ha Brüsszelben rábólintanak erre a javaslatra. Ami nem lesz egyszerű, hiszen erre a posztra közgazdász kell, ő pedig politológus.

Nem szokványos Simon Zsolt története sem, aki a rendszerváltás óta immár a harmadik párt tagja. Indoklása szerint egykor azért távozott a Magyar Koalíció Pártjából, majd pedig a Hídból, mert nem értett egyet a vezetők döntéseivel. Jelenleg a Magyar Fórum alapítójaként a hazai magyar–magyar összefogást szorgalmazza, egyelőre eredménytelenül, mert nem fogadta el a Szövetség álláspontját. Ezért is tárgyal a máris hajótörést szenvedett szlovák Kék Koalícióval, amelyet Mikuláš Dzurinda szeretett volna ernyőpárttá alakítani, tehát a jobbközép törpepártokat egyesíteni. Modellként az 1997-es lépését tartotta szem előtt, amikor létrehozta a Mečiar elleni politikai szövetséget, majd pedig – az akkori MKP támogatóinak segítségével – egy évvel később letaszították a politikai porondról a szlovák autokrata kormányfőt és ideiglenes köztársasági elnököt. Mostani újabb próbálkozása a közvélemény-kutató ügynökségek egybehangzó felmérései alapján aligha lesz ilyen sikeres, főleg ezért nem fl örtöl tovább a Spolu parlamenten kívüli párt vezetőivel.

Eduard Heger ügyvezető miniszterelnök is szeretne valamiképp kiszabadulni Matovič politikai kalodájából és más pártban ismét révbe jutni, de egyelőre csak titkolózik, vagy rossz szokása szerint nem mer dönteni. Pedig a szlovák kereszténydemokraták (KDH) felajánlották neki a második helyet a leendő választási listájukon. Ennél jobb ajánlatot aligha kaphat. Elsősorban gyenge kormányfői teljesítménye miatt, meg azért is, mert egyetlen botrányos ügyben sem volt kurázsija elhatárolódni az OĽaNO vezérétől. Mindketten és számos, a jelenlegi státusához tíz körömmel ragaszkodó percemberekhez hasonlóan ugyanazt a lózungot szajkózzák: csak velük és az összes jobbközép politikai erő összefogásával lehet megakadályozni Robert Ficóék visszatérését. Ami elvben helytálló érvelés, a gyakorlatban viszont az érintettek eltérő, a saját érdekeiket alig palástoló csörtetésük, egymással szembeni ellenszenvük miatt szerfölött nehéz feladat.

Üdvös lenne, ha a kampányozók megszívlelnék a Median egyik felmérését, amely szerint a legtöbb polgár a kampányban a súlyosan beteg egészségügyünk és a gazdasági válság kezelésére, nem utolsósorban a nyugdíjasok és a szegények gondjainak enyhítésére vár életképes javaslatokat a jelöltektől.

Sorsdöntő lenne, ha minél többen nemcsak az érzelmeik, hanem a józan ész alapján mérlegelnének, majd pedig voksolnának. Nem úgy, mint legutóbb, amikor nagyon sokan bedőltek főleg Matovič kampánymarketingjének, amelyről már kiderült, hogy szemfényvesztő ígérgetés volt. Nagy kérdés lesz, vajon idén hányan okulnak ebből és az egyéb átverésekből.