Stadion a kertben

A múlt héten Felcsúton felavatott stadion mindössze néhány méterre helyezkedik el attól a parasztháztól, amely a miniszterelnök és családja hétvégi vityillójaként funkcionál. Vagyis még parasztésszel is felfoghatatlan, minek valakinek a kert végébe egy stadion, ha abban a kertben, meg házban pihenni szeretne. Persze a pihenés mindenkinek mást jelent: valakinek az a kikapcsolódás, ha ázsiai nők közlekednek a hátán, mások horgászni járnak vagy túrázni, vagy videójátékozni a haverokhoz. És vannak azok, akik sporteseményekre járnak, hogy élőben láthassák a kivételes emberi teljesítményeket, és élőben hallgassák a kivételesen hangos és agresszív emberi ordibálást.

Persze keveseknek adatik meg az életben, hogy egy futballstadion tőszomszédságában tengessék napjaikat. Jó ideig közéjük tartoztam én is. De a focipályára legszívesebben akkor jártam, amikor nem volt ott senki, vagy csak néhányan. A szombati vagy vasárnapi meccsek pedig kimondottan idegesítettek. Mindenki a házunk elé parkolt, a kapu fölé rúgott labdák a kertünkbe potyogtak, és mindenki egész délután ordibált (a többség persze részegen). A legmegrázóbb élményem mégis az volt, amikor 10 éves koromban a vasárnapi meccs előtt egy régi szeneskannával bekéredzkedett az udvarunkba a hazai kapus, és a fél homokozónkat kilapátolta, hogy az egyik kapuban területrendezési munkálatokat végezzen, mert a kitaposott mélyedésben eső után mindig megállt a víz.

Mondjuk az az előnye megvan a közeli stadionnak, hogy rossz időben otthonról, az ablakból is végignézhető a meccs. De Felcsúton ez aligha kivitelezhető, ugyanis hatalmas fal veszi körül a pályát, kívülről nem látni. Szóval fogalmam sincs, mit vár Orbán Viktor a kert végi focipályától.