Sme: a leghevesebb konfrontáció az MKP és a Híd között várható

<p>A Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a tavaly nyáron, az MKP-t elhagyók által létrehozott Híd párt között várható a leghevesebb konfrontáció a jövőbeni szlovákiai választási kampányban - véli a Sme című liberális napilap hétfői jegyzetében.</p>

A tekintélyes újság szerint erre vall Csáky Pálnak, az MKP elnökének a pártból kilépőkhöz intézett felhívása, hogy térjenek vissza, illetve az a megjegyzése, hogy ezeket az esetleges kéréseket egyénileg vizsgálják meg. A "lélektani nyomás" emlegetése pedig azt jelzi, hogy mindkét párt esetében ugyanarról a választóról van szó, akit a pártvezetők nehéz választás elé állítanak.

Lényegesebb azonban az a megállapítás, hogy "az MKP versus Híd ügy nem az eszmékről, programokról vagy a XXI. századi Szlovákia kisebbségei számára alkotott vízióról, hanem két személyről szól" - vélekedik a jegyzet szerzője, Peter Schutz a két pártelnökre, Csáky Pálra és Bugár Bélára célozva.

Schutz felhívja a figyelmet arra, hogy a konfrontáció és a kizárólagos egymásra figyelés nagy kárt okozhat a magyaroknak, ahogy azt már a megyei választások is megmutatták.

A három lehetséges forgatókönyvből a legnagyobb valószínűsége annak van, hogy a két pártból a választáson csak az egyik jut be a parlamentbe. Azok a forgatókönyvek, miszerint mindketten bejutnak, illetve hogy egyik sem, sokkal kevésbé valószínűek. Miután ez a helyzet nagyon nehéz, közös lehetne az az érdek, hogy mindkét párt minél hamarabb abbahagyja az önmagával való foglalkozást, és a programjára összpontosítson. Bár a válástól már majdnem egy év telt el, a programok közti eltérést eddig még nem mutatták meg - zárja jegyzetét a Sme.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?