Simon Fekete Péter partija

<p>Simon Zsolt távozott a Magyar Koalíció Pártjából. Ő az első magyar képviselő, aki úgymond gyengíti az MKP-t a parlamentben, hiszen függetlenként tovább folytatja. Simon a Bugár-szárny keményvonalas képviselője volt, keményvonalasabb, mint maga Bugár. Ellenszenve a jelenlegi vezetéssel szemben régóta ismert. És fordítva, a vezetés is mindent megtett azért, hogy Simont elhallgattassa.</p>

Úgy látszik, Simon mostanra ismerte fel, hogy az erőviszonyok a párton belül úgy alakultak, nincs esélye belülről eredményt elérni. Túl sok választás közeledik ahhoz, hogy számottevő erőt sorakoztasson fel maga mögött a pártkatonákból, hiszen azoknak a helyi érdekei azt diktálják, ne mozduljanak el a bizonytalan irányába.

Első pillantásra úgy tűnhet, Simon ezzel a lépésével nem „ellenségének”, Csáky Pálnak ártott, hanem a harcostársnak, Bugár Bélának. Csáky hónapokon át próbálta elérni, hogy Simont a partvonalon túlra tegye, ami majdnem sikerült is neki, pontosabban sikerült volna, ha nem a „Duracell-természetű” Simonnal áll szemben.

S amikor már unalomba fulladni látszott az MKP-sága,Simon robbantott. Egyértelműen meggyengítve ezzel azokat, akik a párton belüli változásokért harcoltak, s kételyek közt hagyva azokat, akik a párton kívül ácsingóztak a párton belüli változásokra. Ám elképzelhető, hogy a végén mégiscsak Csáky Pál és a jelenlegi vezetés kezében marad a Fekete Péter.

Négy út áll Simon Zsolt előtt. Az első, hogy kilép a politikából és folytatja vállalkozását, de ez – ismerve Simon természetét – szinte teljesen elképzelhetetlen. A második, hogy csatlakozik egy meglévő párthoz, amely értelemszerűen szlovák, ennek kb. akkora esélye van, mint az első verziónak. A harmadik, hogy kivár, mi lesz az MKP-ban, és esetleg egy változás hatására ismét belép a magyar pártba, amit az új helyzettel simán tudna indokolni. Ennek sincs sok esélye, hiszen egy erélyes politikus számára a partvonalon túl várakozni minimum nem kihívás. A negyedik út pedig egy új párt összegrundolása. Ennek van a legnagyobb esélye. Ebben az esetben is azonban két út áll előtte: vagy létrehoz egy új magyar pártot, amely a közvélemény-kutatások által kimutatott négyszázaléknyi elveszett MKP-szavazóra, valamint a párt elégedetlen választóira hajt rá, s ezzel az ötszázalékos parlamenti küszöbhöz tornázhatja magát, de kockáztatja azt is, hogy nem kerül be magyar képviselő a parlamentbe, hiszen így az MKPis jelentősen meggyengül. Esetleg nagylelkűen koalíciót ajánl a választások előtt Csákyéknak. Esetleg neki ajánl egy szlovák párt választási koalíciót. Vagy többedmagával belevág egy olyan, nem nemzetiségi, hanem polgári alapon szerveződő párt megalakításába, amely a jobboldalon és középen keletkezett űrt betömi. Mostanság egyre több csalódott pártember keresi vagy kezdi keresni a helyét a politikai paletta e tájékán. Össze lehet kaparni azt a 15-20 százaléknyi választót.

Egy dologban Simonnak teljesen igaza van: a jelenlegi MKP koalíciós potenciálja viagrát igényel; ha nem történik változás, újabb négy év ellenzékiség következik, ami az érdekérvényesítő képességet a nullához közelíti. Most úgy tűnik, a negyedik út esetén a Fekete Péter Csáky kezében marad. (Molnár Norbert)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?