Seres: Fenyegetőzés és megbánási kísérlet

Mert a keménykedés hatott. Miközben elemzők, újságírók, karikaturisták tucatjai hozták közös morális nevezőre a „két agresszort”, a folyamatosan fenyegetőző észak-koreai sztálinistát és a folyamatosan hülyeségeket beszélő, de a komcsiknak határozottan visszaszóló amerikai elnököt. Sőt, még ő és csapata volt a valódi agresszor, akiktől isten óvja Amerikát meg a világot, csak azért, mert egyik nemzetbiztonsági tanácsadója, Gorka Sebestyén azt merte mondani, hogy az észak-koreaiak ne számítsanak semmi jóra, ha megtámadják Amerikát, James Mattis védelmi miniszter is közölte, hogy ha Phenjan rakétát indít az Egyesült Államok ellen, „a konfliktus háborúvá szélesedhet”, maga Trump pedig kijelentette: „A katonai megoldások már a helyükön, csőre töltve, ha Észak-Korea oktalanul cselekedne.” Ez – egyelőre – hatott. Ilyen rezsimekkel kb. így kell beszélni, véletlenül sem úgy, hogy „mindenáron a békét, a kompromisszumot keressük, Phenjannak sok mindenben igaza van, bocs, hogy létezünk”.  Az appeasement a történelemből jól ismert diplomáciai eszköz, de mint azt München 1938 bebizonyította, nem feltétlenül a legjobb módja eszement totalitárius diktátorok megállításának (itt próbáltam én is nagyon diplomatikusan fogalmazni). *  *  * A hét hazai magyar eseménye pedig legyen az, hogy a Jobbik elnöke kijelentette, kész bocsánatot kérni a romáktól és a zsidóktól, ha esetleg valaha megbántotta volna őket. Vona Gábor az atv.hu-nak adott terjedelmes interjújában azonban jelét sem adta annak, hogy miért, hogyan vált a szélsőjobbos, zsidó- és romaellenes, orosz- és Irán-barát pártból valami jobbközép néppárt, a fordulatot Vona kb. úgy abszolválja, hogy „hát követtünk el hibákat is, elvtársak, de az irány jó, a Párt megint egységes”.Ráadásul még a bocsánatkérés is csak lebeg a nagy vákuumban, nyoma nincs szembenézésnek: az úgy nem járja, hogy Vona előbb közli, „én soha sem tartottam a Jobbikot cigányellenes, antiszemita, rasszista pártnak. Akkor sem, amikor sokan ezzel vádoltak bennünket”, tehát eleve nincs miért elnézést kérni, majd azzal folytatja, hogy „volt néhány rossz mondat és félrecsúszott folyamat. De mi problémákat vetettünk fel, a szándékunk akkor is építő volt”. Így persze logikusan oda konkludál, hogy „akit akkor ezzel, akár én, akár bárki a pártomból megbántott, attól hajlandó vagyok bocsánatot kérni”. Ha nagyon akarja. Bár, mint láttuk, valójában nincs miért. A kör bezárult. De végül is ez is egy választói célcsoport, a három másodperces memóriával rendelkezők széles tábora, lehet, hogy sikeres stratégia őket megcélozni. Azokat, akik elfelejtették, melyik párt vezette be a „cigánybűnözés” fogalmát, és használta évekig igen kiterjesztett értelemben. Akik már nem emlékeznek, melyik pártnak hála masíroztak évekig SA-szerű alakulatok a magyar vidék utcáin, a szívbajt hozva roma közösségekre. Akik már elfelejtenék, melyik párt is akarta összeállítani zsidó parlamenti képviselők listáját, biztos, ami biztos. Spongyát rá? Oké, de ezen még egy kicsit tessenek dolgozni. A szerző a HVG munkatársa