Bármelyik pillanatban teljesen lebénulhat az aerobic guruja, Schobert Norbi - gyermekkora óta csavarokkal a gerincében él.
Schobert Norbi a bénulás határán
Schobert Norbiról már régóta nem titok, hogy gyermekkorában súlyos elhízással küszködött, de eddig mindig csak azt mesélte el, hogy a büszkesége miatt kezdett el sportolni és lefogyni. Most azonban az is kiderült, hogy egészségügyi oka is van a rendszeres sportnak, mégpedig paradox módon épp az, hogy Norbi nem akar mozgássérültként tolószékbe kényszerülni. Amikor ugyanis gyermekként az aránytalanul nagy tömeget kellett magával hordania, fejletlen hátizmai képtelenek voltak megtartani a százöt (!) kilónyi súlyt, ami miatt a csigolyák elcsúsztak egymástól. Óriási hasa csak fokozta a bajt, előrefelé húzta a gerincet, mígnem az egyes csigolyák közti eltávolodás kóros mértékűvé vált.
A problémát senki sem sejtette, egészen addig, míg Norbi - már lefogyva - meg nem sérült egy kerékpárbalesetben. Akkoriban már a múlt ködébe veszett a kövér kisfiú képe, Norbi élsportolónak készült, profi triatlonossá szeretett volna válni. Csakhogy a biciklis borulás után nem sokkal szörnyű derékfájdalmak közepette próbált lábra állni, ami nehezen sikerült: nemcsak zsibbadt a lába, de időnként egyenesen érzéketlenné vált.
Az orvosok úgy döntöttek, elkerülhetetlen az operáció, így 1989 karácsonyát Norbi a műtőasztalon töltötte, amit hosszú rehabilitáció követett. A gerincében a mai napig ott van az a két beültetett csavar, amely leveszi a terhelést a sérült, elkopott csigolyákról, csakhogy az utóbbi időben újra elő-előbukkannak a régi panaszok. Nem véletlen, hogy annyira sok gondot fordít a testsúlyára: az ő magasságához hetven kiló fölé nem szabad menni, mert a túlsúly azonnal hátfájdalmakkal és bénulásos tünetekkel jelez.
Mivel a tizenöt évvel ezelőtt elvégzett műtéti eljárás időközben elavulttá vált, egyik orvos sem tudja garantálni, hogy egy újabb műtét után jobb lesz az állapota, sőt, félő, hogy ha hozzányúlnak a csavarokhoz, csak romlik a helyzet. A gerincműtét és a beültetett csavarok miatt Norbi bármikor kérhetné a leszázalékolást, csakhogy ő erre nem hajlandó, ironikusan jegyzi meg: pont a mozgásnak köszönheti, hogy nem ül tolószékben, hogyan is érezné magát hát leszázalékoltként? (Best alapján ma.hu)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.