Sár

<p>Nem beszélt a levegőbe Marek Maďarič, a Smer kampányfőnöke, amikor vasárnap azt mondta, hogy Ficónak még vannak mobilizálható szavazói. Éppen ezért nyúltak olyan mélyre az iszapban, hogy a szcientológia vádjával hajigálják meg Kiskát.&nbsp;</p>

Ha nem is mennek többen Ficóra szavazni, a Smernek az is elég, hogy legalább azok maradjanak otthon, akik az első körben nem Kiskát támogatták. Sárdobálásra persze mindenki számított az államfőválasztás második fordulójában, a kérdés csak az volt, honnan, miféle árnyékos helyekről szedegetik majd össze a dobálózó jelöltek a sarat. Ficóról és a Smerről sok mindent el lehet mondani, de hülyének és amatőrnek nem nevezhetők. Minőségi és veszélyes ragacsot gyúrtak tehát össze, ami ráadásul messziről bűzlik. És igazuk van: az emberek 99 százalékának gőze sincs arról, mi az a szcientológia, s nagy részüket valószínűleg nem is fogja érdekelni. Valami gyanús külföldi szekta, amelyhez a gyanúsan sikeres üzletembernek állítólag köze van. Ennyi elég is a mozgósításhoz. Ha nincs is kiket, de most már van mivel, mert ennél jobb maszlagot nem is találhattak volna. Az már persze más kérdés, hogy Kiskának tényleg vannak-e kapcsolatai a szcientológiai egyházzal, mert ugye ezt nem bizonyította be senki. Valószínűleg nem is fogja, mert ha az elmúlt hetekben ezt a Smernek nem sikerült kiderítenie, akkor már most sem fogja. Aztán az is lehet, hogy már a kezükben vannak a bizonyítékok, és előrántják néhány nap múlva. Abban az esetben pedig feltehetjük a kérdést: mi van, ha Kiskának tényleg vannak szcientista ismerősei? Semmi. A vallás magánügy. De ilyen dolgokat már senki nem feszeget, mert a cél nem az igazság kiderítése, hanem hogy Antikrisztust csináljanak Kiskából. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy az ellenkampányok gyakran visszaütnek: a sár gyakran visszapotyog arra, aki dobálózni kezdett. Persze szomorú, hogy 2014-ben az államfőválasztás második körében nem releváns társadalmi problémákról vitatkoznak a jelöltek, hanem egy pletykáról, de a húzótéma a jelek szerint ez marad, a legnagyobb kérdés pedig az, hogy a választóknak hány százaléka hajlandó bevenni ezt a maszlagot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?