Protestszavazatok

Mit tesz a jobboldali választópolgár? Büntet, tiltakozik. Mert elégedetlen és frusztrált. Nem látja a kiutat. Jön egy volt vállalkozó, aki pár éve pénzkeresés helyett pénzosztással foglalkozik. Gyakorlatilag alig ismeri valaki, arról pedig végképp gőze sincs a választónak, hogy mit akar, hogyan viselkedne „igazi” politikusként, nyomás alatt, magas funkcióban. Andrej Kiska több mint egy éve futtatja magát elnökjelöltként, ez idő alatt szinte mindenki hallhatott már róla, ám azon kívül, hogy a 90-es években sikeres vállalkozóként meggazdagodott most pedig egy alapítványt vezet, nem sokat tudni róla. Normális esetben ilyen jelölt nem rúgna labdába az elnökválasztáson. Ezzel nem Andrej Kiskáról, emberi vagy szakmai kvalitásairól mondunk véleményt, hanem a helyzetről. Egy politikailag ismeretlen, tapasztalatlan jelölt – legyenek egyébként bármilyen szép tervei és eszméi – egy magas politikai játszmában a futottak még kategóriába tartozna. Felívelő népszerűség után nagyot bukna, s a vert mezőnyben kullogna haza. Persze, nem kizárt, most is hasonló lesz a vég, ám a felmérések nem ezt valószínűsítik. Kiska második helye a jobboldal bizonyítványa. Egyben a politikai elit kórlapja is. A jobboldali választópolgár kiábrándult pártjaiból, s a különböző új projektek – új többségek – ellenére sem találja helyét. Ez pedig baj, ugyanis az ismeretlen támogatásától már csak pár lépés vezet a radikálisok támogatásáig. A Kotleba-jelenség eredői ugyanott keresendők, mint a Kiska-, Kňažko-féle jelenségé. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy egy zsákba dobhatók, csupán annyit: mindannyian hasonló alapproblémákra mutatnak rá. A kiútkeresésre, a kiábrándultságra. A jobboldalon ránk meredő hiányra.Ha Pavol Hrušovský a vert mezőnyben végez – jelenleg ez a forgatókönyv valószínűsíthető –, az távolról sem csak az ő kudarca lesz. Az ún. hagyományos jobboldal kudarca is, amely őt kitermelte, jelöltként pajzsára emelte. Hogy akar a jobboldal gerince lenni az a három párt, melynek jelöltje a választópolgárok 10 százalékát sem tudja megszólítani? Innen nézve jogosnak tűnhet a kérdés: a 2011-es összeomlás és kormánybukás, a 2012-es parlamenti választási fiaskó vagy a márciusi elnökválasztás után lesz nagyobb válságban a jobboldal? Pedig a jó kérdés így hangzik: mikor ér véget az utóbbi évek permanenssé vált jobboldali válsága?