Pozsonyban kezdett megbeszéléseket Mádl Ferenc

Pozsonyban kezdett megbeszéléseket Mádl Ferenc köztársasági elnök, aki vendéglátójával, Rudolf Schuster szlovák államfővel ült tárgyalóasztalhoz csütörtök délelőtt.

Pozsonyban kezdett megbeszéléseket Mádl Ferenc köztársasági elnök, aki vendéglátójával, Rudolf Schuster szlovák államfővel ült tárgyalóasztalhoz csütörtök délelőtt. Mádl Ferenc Rudolf Schuster tavaly tavasszal lezajlott magyarországi látogatását viszonozva első alkalommal tesz hivatalos látogatást Szlovákiában.
Tavaly decemberben eleget tett a révkomáromi Európa Udvar megnyitására szóló meghívásnak, s akkor, de más többoldalú nemzetközi rendezvényen is találkozott már a szlovák államfővel.
A háromnapos hivatalos szlovákiai látogatásra érkezett Mádl Ferencet és feleségét csütörtökön reggel a pozsonyi elnöki palota udvarán üdvözölték ünnepélyesen meghívóik, majd szűk körű eszmecserével megkezdődtek a magyar-szlovák államfői tárgyalások. Az elnökök megbeszéléseikről sajtóértekezleten adnak tájékoztatást.
Mádl Ferenc a pozsonyi miniszterelnöki hivatalban Mikulás Dzurinda kormányfővel is tárgyalóasztalhoz ül.
A köztársasági elnök kitüntetéseket ad át a Szlovák Köztársaság több magyar és szlovák nemzetiségű polgárának.
Mádl Ferenc találkozik Jozef Migassal, a szlovák Nemzeti Tanács (parlament) elnökével és Jozef Moravcík pozsonyi főpolgármesterrel is.
A köztársasági elnök csütörtöki programja a pozsonyi várban, a tiszteletére adott vacsorával zárul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?