Pofon Orbánnak

Orbán Viktor

Elindítja az Európai Parlament az eljárást Magyarország ellen a 7. cikkely alapján, miután a képviselők kétharmados többséggel megszavazták a Sargentini-jelentést. Vagyis a képviselők kétharmada úgy véli, hogy Magyarország megsérti az unió alapvető értékeit.

Ez a jelentés ugyanis kimondja, hogy az „Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke (1) bekezdésének megfelelően meg kell állapítani, hogy fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy Magyarország súlyosan megsérti a szerződés 2. cikkében hivatkozott értékeket”. Az EU-szerződés, amelyben minden tagállam, így Magyarország is vállalta, hogy betartja az uniós értékeket, 2. cikkelye így szól: „Az unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában.”

A Sargentini-jelentés 12 pontban foglalta össze, hogy Magyarország – pontosabban a magyar kormány, a kormányzati szervek és az Országgyűlés – hogyan, milyen esetekben sértette meg ezeket az elveket. A 12 pont közül csak egy foglalkozik a menekültekkel, igaz, ez említi azt is, hogy Magyarország nem tartotta be az unió területére érkezett menekültek elosztására vonatkozó uniós megállapodást. Emellett azonban sokkal hangsúlyosabban jelenik meg az, hogy Magyarország embertelenül bánik az országba érkezett menekültekkel. Ugyan nem tartalmazza – mert korábban készült –, de elég hozzátenni az idén nyári esetet, amikor a szerb határon lévő „befogadóközpontban” napokig nem adtak enni az ügyük elbírálására váró menekülteknek, és azt sem engedték, hogy civilek vigyenek nekik ételt... Ez az orbáni „kereszténydemokrácia” valódi arca. Ez az, ami nem kell az uniónak az orbáni „menekültpolitikából”.

 

Kapcsolódó cikkünk

De a 12 pontból 11 nem a menekültekről szól, hiába hegyezte ki erre védőbeszédét Orbán Viktor. A jelentés nem a magyarok ellen készült, bár a címében Magyarország szerepel, mivel a Magyarországon uralkodó állapotokat írja le.

A sajtószabadság fokozatos lebontásáról, a választási rendszer visszásságairól, az igazságszolgáltatás függetlenségének megnyirbálásáról, a szociális jogok visszavágásáról, a korrupcióról. Erről szól, nem pedig az Orbán elleni „gyűlöletről”, ahogyan ezt a magyar miniszterelnök láttatni szeretné. A 12 pont egyike-másika illene több országra, köztük Szlovákiára is, de így egyben, ennyire pontosan csak Magyarországra.

A legnagyobb pofont azonban saját pártcsaládjától, a hangsúlyozottan kereszténydemokrata Európai Néppártól (EPP) kapta Orbán. Az EPP 218 tagjának több mint fele – 115 képviselő egyetértett a jelentés megállapításaival, csak 57 szavazott ellene. Manfred Weber, az EPP frakciójának elnöke is megszavazta, Weber pedig annak a bajor CSU-nak a tagja, amelyben Orbán legfontosabb német szövetségesét látta – eddig. Úgy látszik, a Keresztényszociális Unió sem az orbáni keresztény értékeket vallja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?