Plágium, újratöltve

Az európai integrációról szóló szöveg láthatóan elöregedett leadása időpontjára, Figeľ azonban a jelek szerint - mondjuk még Schmitt Pállal is ellentétben - részlegesen sem frissítette. Ez így együtt elég egyértelműnek tűnik, és eddig nem is érkezett lényegi cáfolat a KDH háza tájáról, leszámítva a sajtóval szembeni, immár megszokottnak mondható vádakat.

De áll a bál Romániában is, ahol Victor Ponta miniszterelnök jogi doktori címe van terítéken. A diplomák hitelesítését végző bizottság (és az érintett egyetem etikai tanácsa) egyértelműen arra jutott, hogy Ponta anyaga összeollózott szöveg, mire a kormány egész egyszerűen újraszervezte a bizottságot, ezzel érvénytelenítve annak döntését. A miniszterelnök egyébként a spanyol sajtónak azt nyilatkozta, ha dolgozata másolatnak bizonyul, akkor lemond. Bár Ponta később megpróbálta letagadni az esetet, az El Pais hangfelvétele leleplezte hazugságát.

A két ügyben az a különösen kellemetlen, hogy mindkettő az ezredforduló utáni időszakban játszódik. Míg mondjuk a Schmitt-üggyel kapcsolatban az embernek lehetett egy olyan érzése, hogy a csalás a rendszerváltás zavaros éveiben történt (nem mint ha ez bármit megmagyarázna…), Figeľ és Ponta esetében ez nem lehet kifogás.

Az ilyen ügyek nemcsak az érintetteknek okoznak problémát, hanem megerősítik azt a lakossági felfogást is, hogy az elitek korruptak és bármit megengedhetnek maguknak. Ezen egyébként az érintettek lemondása sem segít(ene), hiszen a csalás tényén ez már mit sem változtat: de ha hivatalban maradnak - mint ahogy Ponta szinte biztosan nem mond le -, azzal tovább gyengítik az azonosulást szavazókés politikusok között.

A politika és a politikusok bizalomvesztése nem egyetlen forrásból táplálkozó folyamat. Vannak benne olyan, elemek, amelyekről nem vagy nem közvetlenül tehetnek az érintettek -például a média botránykeresése, az online oknyomozás új eszközei vagy a közvélemény-kutatások által generált nyomás. De az, hogy a politikai elit számos tagja enged meg magának a fentiekhez hasonló túlkapásokat, egyáltalán nem rendszerhiba, hanem egyéni gyarlóság, amely tovább nehezíti azoknak a politikusoknak a munkáját is, akik becsületesen és jó szándékúan próbálnak tenni valamit az országukért. Vannak ilyenek egyáltalán? Természetesen vannak, csak egyre nehezebb őket meglátni az egész politikai rendszerre nehezedő botrányok miatt, amelyekért az esetek túlnyomó többségében - az alaptalan rágalmakat kivéve - nem a sajtó a felelős, mint azt egyes politikusok állítani szeretnék, hanem az érintettek maguk.

Ravasz Ábel