Pellegrini sokat veszíthet

pellegrini k

Nem tudom elképzelni, hogy Robert Ficóval együttműködjünk, mert teljesen más a világlátásunk. Ő és a pártja a múlt, mi pedig a jelent és a jövőt képviseljük – hangoztatta három évvel ezelőtt Pellegrini, miután több társával együtt faképnél hagyta a Smert, és megalapították a Hlast. Nemsokára azonban meglepődve tapasztalták, hogy Ficóék mégsem tűnnek el a politikai porondról. Mi több, nemrég megnyerték az előre hozott parlamenti választást. A Hlas vezetősége pedig némi színlelt habozást követően ismét összeszűrte a levet a Smerrel. Nemsokára eldől, jól döntöttek-e, és vajon további tündöklés kíséri-e Pellegrini karrierjét, vagy bukás lesz a döntésük következménye.

A 48 éves Pellegrini az ezredfordulón tűnt fel szülővárosában, Besztercebányán a Smer aktivistájaként. Tevékenységére, elsősorban simulékony modorára felfigyelt Fico is, aki nemsokára már Pozsonyban tolta egyre feljebb azon a bizonyos létrán. Egy időre ő lett a Smer mindenese. Ha valahol káderhiány keletkezett, oda rendszerint az ifjú titánt ültették be. Így lett kormányalelnök, házelnökhelyettes, parlamenti elnök, még oktatásügyi miniszter is. Ján Kuciak és jegyesének meggyilkolása után a kormányfői posztról távozni kényszerülő Fico utódjaként miniszterelnök lett. Eddigi életében mindössze egyszer viselkedett bátran, amikor több társával együtt kilépett a Smerből és új – szerinte valódi – szocdem pártot alapított. A Hlas elnöke egy ideig vezette a hiteles szlovákiai politikusok listáját, mégis képtelen volt elhatárolódni Ficótól, aki szívós harcot vívott a politikusi túléléséért, ami főleg az akkor regnáló Matovič-, illetve a Heger-kormány viszálykodásai, baklövései miatt sikerült is neki. Olyannyira, hogy a szeptemberi voksolás eredményeként negyedszer is kormányfő lett.

A Hlas válaszút előtt állt. Koalícióra léphettek volna a szlovák kereszténydemokratákkal és a két liberális párttal, Pellegrini pedig miniszterelnök lehetett volna. Ám ő ezúttal is képtelen volt átlépni a saját árnyékát, ezért a lehetséges szövetségesek közül – a Hlas tagságának véleményére is hallgatva – a Smert és a Szlovák Nemzeti Pártot választotta. Cserébe a házelnöki tisztséget kapta.

Jelenleg ott tartunk, hogy a Hlas elnöke tetteivel igazolja annak a magyar közmondásnak az igazságát, amely szerint aki korpa közé keveredik, megeszik a disznók. Hiába iparkodik a közvélemény előtt a demokrácia bajnokaként tetszelegni, a valóság az, hogy ő is tetőtől talpig sáros azoknak a sötét terveknek a kifundálásában, amelyeknek végrehajtásával gyorsított eljárásban szüntetnék meg a Speciális Ügyészséget, továbbá csökkentenék a súlyos korrupciós bűncselekményekért kiszabható büntetéseket, amelynek köszönhetően a Smer holdudvarához tartozó, jogerősen elítéltek hamarabb szabadulhatnának, a perek előtt álló megvádoltakat akár fel is menthetnék.

Az is tény, hogy a Hamran Istvánt nemcsak leváltó, hanem meg is alázó, valamint a rendőrségen durva tisztogatást végrehajtó Matúš Šutaj Eštok Pellegrini embere, tehát ő is beleegyezett a tisztogatásaiba. Miként abba is, hogy a jelenlegi kormány nagy személycseréket hajtson végre az állami cégekben és intézményekben. Minderre már azok a tüntetők is felfigyeltek, akik a kormány gőzhengerét igyekeznek megállítani, miközben Ivan Korčok államfőjelöltségét támogatták – egyelőre csak indulatos szavakkal. Ez nem jó hír a házelnök számára, aki ugyan még nem jelentette be, hogy indul a jövő tavaszi elnökválasztáson, de csaknem mindenki biztosra veszi ezt a szándékát. Állítólag ez a nagy álma. Egyelőre vezeti ugyan a lehetséges elnökjelöltek népszerűségi listáját, ám a kormánypártiak agresszív nyomulása miatt lényegesen csökkenhet a támogatottsága, mert napról napra kevesebben hiszik el neki, hogy minden szlovákiai polgár elnöke óhajt lenni, nem pedig jelenlegi cinkosainak kiszolgálója. Fico ezt elvárja tőle támogatásáért akkor is, ha mégis államfővé avanzsálna

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?