Peacemaker

Én pedig hónapokig mondogattam a házban, hogy éjjelenként csövesek vircsaftoznak az ajtóm előtt. Az nem lehet – mondták –, kulcsra zárjuk a kaput éjszakára. Különben is, ki mászna fel hozzám a legfelső emeletre? Ugyan már! Nem tudom, ki. Én se szívesen, de hát ott lakom. Az én szemeteszsákomat cincálják szét, az én cuccaim tűnnek el, az én küszöböm előtt hever a használt fecskendő. Nyilván a velem szomszédos padlástéren keresztül jönnek-mennek. – Ugyan már, hiszen sértetlen a lakat! Ha nem, hát nem. Feladtam és elköltöztem. Nem egy másik házba, hanem egy másik bolygóra. A lakcímünk továbbra is azonos maradt, csak míg lakótársaim Ugyanmáriában éltek, nekem az ötödiken lett egy saját kis bolygóm. Mint a Kis Hercegnek, de nem rózsával, hanem alkalmi drogosokkal. Azt nem mondanám, hogy féltem tőlük, mert biztonsági ajtóm van, és mivel nem járok ki hajnalban leolvasni a vízórát, sose kereszteztük egymás útjait. Ők pedig sose viselkedtek agresszorként, nem törtek rám hajnalok hajnalán reklamálni, hogy milyen silány koszton élek, zsírosabb cubákok is kerülhetnének a shitbe. A házbeliektől viszont tartani kezdtem. Mentálhigiénés szempontból a hárítás kétségkívül a lehető legegészségesebb magatartás. Azt mondom valamire, hogy nincs, és akkor nem lesz. Hatékony. De nem gyerekes ez a transzmitikus nyelvszemlélet? Ettől eltekintve elég jól megvoltunk, bolygóink csendben elkeringtek egymás mellett a lépcsőházi univerzumban. Ugyanakkor az ember társas lény, gondoltam, legalább a betolakodókkal felveszem a kapcsolatot. „WTF?” – szegeztem nekik a kérdést egy cédulán, amit a szokásos helyükre ragasztottam ki. Reggelre ott volt a válasz: egy békejel. Rúzzsal. Hogy én mekkora tapló vagyok! Ezek tök barátságos lények, ráadásul egy nálamnál fejlettebb civilizáció – hisz nekem még rúzsom sincs. Hogy rendbe hozzam a renomémat, este a szemetesbe pakoltam a fölösleges haj- és testápolóimat. Na, most szépítek. Hangzavarra ébredtem. Ugyanmária lakosai nyüzsögtek az ajtóm előtt, izgatottan fotózták, jegyzőkönyvezték a keletkezett károkat. Úristen, mi történt, gázrobbanás? Bizony. Az egyik flakon felrobbant, és a szemeteszsákkal együtt nekicsapódott az ablaknak – több emeleten szétszórva a trutyimat. Na, szép. Aláírtam a jegyzőkönyvet: gondatlanságból elkövetett károkozás. Szépen kifestették a lépcsőházat. Természetesen közös költségen – ehhez ragaszkodtam. Nyugi van. Udvariasan köszöngetünk egymásnak, végül is békés, civilizált lények vagyunk. Azt viszont nem árt, ha tudják, hogy velem nem érdemes cicózni, mert lövök.