Partvonalon a romák – de meddig?

A hivatalos adatok szerint kevesebb mint kétszázaléknyi, a valóságban azonban akár ennek ötszörösét is kitevő romák megközelítőleg akkora létszámot képviselnek az országban, mint az immár három ciklus során kormánypártot adni képes szlovákiai magyarság – azonban a parlamentbe nem csak, hogy roma etnikai párt, de még magát romának valló képviselő sem jutott be. A jelenség egyik okaként a romák nemzeti integrációjának elmaradása jelölhető meg: nem jött létre az a fajta kisebbségi közszféra és elit, mely az itteni magyarokat jellemzi. Egy másik problémakört jelent a romák legjobb esetben is részleges integrációjából fakadó politikai érdektelenség, mely megnehezíti vagy akár lehetetlenné is teszi az érdekalapú mobilizációt.

Ezeket a problémákat tovább tetézi az eleve kétes legitimitású roma politikusok közötti megosztottság. Az önkormányzati választásokon a Roma Koalíció Pártja (SRK) és Szlovákiai Roma Kezdeményezés (RIS) egyaránt harcba száll, előbbi 2400, utóbbi 500 képviselőjelöltet tudott kiállítani, a polgármesterjelöltek száma pedig 64 és 57. 2006-ban az akkor egyedüli roma etnikai pártként induló RIS 6 polgármesteri helyet tudott begyűjteni (az MKP 215-öt), melyhez csak 36 képviselő járult (az MKP itt 1952 helyet fogott meg). Az idei parlamenti választásokon a szintén egyedüliként induló SRK kevesebb mint 7000 szavazatra bizonyult érdemesnek, ami 0,27%-os támogatottságot jelent. A párt még a legmagasabb arányú roma populációval rendelkező járásokban sem tudott a parlamenti küszöb közelébe kerülni, a két legjobb eredményt Kisszebenben (Sabinov – 3%) és Rimaszombatban (2%) sikerült produkálnia. Mivel két, nullához közeli eredményről beszélhetünk, kijelenthető hogy a két párt egyidejű (és közel sem barátságos viszonyú) indulása lehetetlenné teszi az érvényesülést az eleve nehéz politikai helyzetben levő alakulatok számára.

A nem működő autonóm képviselet legitim alternatívája lehetne a roma jelöltek indítása a többi párt listáján – ilyen módon került például az Európai Parlamentbe a Fidesz színeiben Járóka Lívia. A 2010-es szlovákiai parlamenti választásokon ezt a modellt a Híd vállalta fel, mely négy roma politikusnak adott helyet a listáján. A pozíciók azonban korántsem voltak befutó helyek, a lista közepe felé osztották ki, így nem meglepő módon a négy jelölt egyike sem jutott be, még az intenzív házalást folytató, a 42. helyen induló Peter Pollák sem. Nehéz megmondani, hogy a Hídnak ez a projektje mennyire volt komoly – az, amilyen sebességgel a párt „továbbadott” a romaügyeken a koalíciós tárgyalásokon az SaS javára, legalábbis megkérdőjelezi a párt romák felé kinyilvánított szándékainak őszinteségét. (A többi párt még a szavak szintjén sem próbálkozott ilyesmivel tartósabban.)

Nem meglepő tehát, hogy a szlovákiai politikai pártok helyi szervezetei a romákra gyakran tekintenek úgy, mint olcsó pénzért mozgósítható tartalékbázisra. A szavazatvásárlás kérdése minden egyes voksoláskor felmerül: elég csak az elmúlt ciklus során üggyé váló kassai, krasznahorkaváraljai vagy dunaszerdahelyi esetekre gondolni. Éppen ezért az sem volt meglepő, amikor október végén három kassai főpolgármester-jelölt (Kažimír, Knapík és Raši) közös nyilatkozatot adott ki arról, hogy egy magatartáskódex betartásával próbálnak szembeszállni ezzel a tendenciával. Az ilyen kezdeményezések ellenére biztosra vehető, hogy szavazatvásárlások idén novemberben is akadnak.

A jelenlegi pártok cinikus ignoranciáját és a roma politikusok eredménytelenségét a demográfiai nyomás írhatja felül. Ahogy a romák száma egyre nagyobb a populáción belül, egyre nagyobb az a „díj” is, amit az őket sikeresen megszólító kaphat a szavazásokon – egy közel 10%-ot megszólító párt az idei választásokon is királycsináló lehetett volna. A kérdés az, megengedheti-e magának a nem populista, pragmatikus politikai oldal, hogy a jelenlegi status quo fennmaradásában bízva továbbra sem próbálja őszintén és teljes erőbedobással az urnákhoz szólítani a roma kisebbséget. Véleményem szerint nem, a populista oldal a nemzeti retorika enyhe visszafogásával és gazdasági kedvezmények ígéretével látszólag aránylag könnyen meg tudná szólítani a roma szavazókat. A populizmust 2010-ben is csak a mérsékelt politikai erők legszélesebb spektrumának kényszerű koalíciójával sikerült legyűrni. Sikerülhet ez négy vagy nyolc év múlva a romák valódi politikai integrációja nélkül?

Ravasz Ábel; szerző a Publicus Slovensko vezető kutatója