Párhuzamos valóság

A magyar miniszterelnök először az egekbe dicsérte saját kormányát, gazdasági csodáról mesélt, melyet szerinte az EU azzal díjazott, hogy Magyarország végre kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól. Ezen felül államadósság-csökkenésről, 4 millió magyar adózóról, és növekedő foglalkoztatottságról beszélt. Nem kell minden egyes mondatát külön elemezni, elég csak egy–egy gondolatot kiragadni. A kormányfő azt állította, hogy amikor átvette a kormányzást, Magyarországon 1,8 millió adófizető volt, jelenleg pedig több mint a duplája. Ha ez valóban így lenne, akkor az orbáni adóbeszedési módszereket valószínűleg már most a világ legjobb egyetemein oktatnák. De nem így van, a miniszterelnök csak blöffölt, mint sok minden másban is. A magyar adóhatóság adatai szerint 2010-ben mintegy 3,5 millióan fizettek adót, és idén ez a szám azért közeledik a négymillióhoz, mert olyan csoportokat vontak be az adózók körébe, akik nem sokat tudnak ellene tenni, például a minimálbérből élőket. De az államadósság sem csökkent igazán, bármilyen statisztika megmutatja, hogy folyamatosan 80 százalék körül mozog annak ellenére, hogy Orbánék két éve 3 ezer milliárd forintot vettek el a magánnyugdíjakból. A miniszterelnök gazdasági csodaeredményei mellett saját ideológiai alapfilozófiájáról is tájékoztatja a külföldi olvasót. Különleges demokráciafelfogását a következő gondolatban foglalja össze: „Ideológiailag nézve, a demokrácia, ahogy mi ismerjük, két kulturális alapvetésen alapul: az egyik, hogy Isten a maga hasonlatosságára teremtett bennünket, a másik, hogy ezt éppen ezért bűn elpusztítani.” Ezt a gondolatot így valószínűleg még egyetlen, a demokrácia alapjairól szóló műben sem határozták meg. Bár a demokrácia a keresztény Európában alakult ki, az Istennek, a vallásnak és az egyháznak vajmi köze van a demokrácia valódi alapelveihez. De akkor miért mond ilyeneket a magyar miniszterelnök? Orbán Viktor valójában démonokkal harcol. Amikor a populista politikusok valamit állítanak, nagyon ritkán mondják el a teljes igazságot. Általában saját eredményeiket szokták kiemelni, kudarcaikat csökkenteni, vagy teljesen elhallgatni azokat. Az emberek a sikeres történeteket szeretik hallani, az erős politikusokat szeretik követni, egyszóval a populizmus nagyon sok mindenkinek bejön. Ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy ezek a politikusok szakmailag felkészültebbek lennének a többieknél, egyszerűen csak erősebb a kisugárzásuk, jobb a PR-juk, és az emberek jobban hisznek nekik. Ám egy igazi populista politikusnak folyamatosan etetnie kell a sajátjait, mert ha valaki egyszer rászokik a populista szövegre, nagyon nehezen elégszik meg a standard magyarázatokkal. S ha már képtelenek vagyunk valódi eredményeket felmutatni, vagy úgy kell félremagyarázni azokat, hogy az emberek elhiggyék, vagy külső és belső ellenségeket kell gyártanunk, hogy legyen kire fogni saját tehetetlenségünket. A magyar miniszterelnök pedig évek óta mindkettőt aktívan használja, így az ő valósága egyre messzebb kerül az igazságtól. A kérdés már csak az, hogy meddig lehet ebben a párhuzamos valóságban létezni.