Parányi remény

simecka k

Két kormánypárt képviselői rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezték, amelyen szeretnék leváltani Michal Šimečkát a pozsonyi parlament egyik alelnöki posztjáról. Harmadik koalíciós partnerük, a Hlas frakciója egyelőre nem csatlakozott indítványukhoz. Nyilván sokan kérdezik, vajon ez a magatartásuk elvi álláspontot jelent-e, vagy csupán trükköznek, hogy legalább rövid ideig elhatárolódjanak a Smertől és a Szlovák Nemzeti Párttól.

A több mint valószinű válasz érdekében érdemes a félmúltra visszatekinteni. A Hlas-SD hivatalosan 2020 szeptemberében alakult meg, miután Peter Pellegrini több társával együtt otthagyta a pozíciójában jelentősen meggyengült Robert Ficót és a Smert. A jelenlegi államfő úgy vélte, hogy Ján Kuciaknak és jegyesének meggyilkolása és több belpolitikai botrány miatt eddigi pártja a vezetőjével együtt eltűnik a politikai sülylyesztőben. Pellegrini látszólag magabiztosan hangoztatta, miszerint „a Smer már a múlt, a Hlas pedig a jövő.” Ficót egy ideig alaposan megviselték a pártütők, főleg Pellegrini cselekedete, hiszen valóban ő segítette a politikai karrierjét parlamenti asszisztensként kezdő Pellegrini előrejutását, aki egy ideig meghálálta főnökének támogatását, mert bármilyen posztra helyezte őt, hűségesen szolgálta a Smert és az elnökét.

A Smer elnökének haragja a pártjából távozókkal szemben fokozatosan elpárolgott, a Hlas vezetője sem akart végképp szakítani volt pártjával, amely Pellegrini korábbi jóslatával ellentétben nem tűnt el a politikai porondról, sőt 22,9 százalékos támogatottsággal megnyerte a tavalyi parlamenti választást – a 17,9 százalékot szerzett Progresszív Szlovákia (PS), valamint a Hlas előtt, amelyre a szavazók 14,7 százaléka voksolt. Ennek ellenére a Hlas döntő helyzetbe került. Ugyanis ennek a pártnak a vezetői két lehetőség közül dönthettek arról, hogy kivel léphetnek politikai frigyre. Koalícióra léphettek volna a Progresszív Szlovákiával és a szlovák kereszténydemokratákkal. A PS még a kormányfői tisztséget is felajánlotta Pellegrininek. Ő és a pártja azonban kikosarazta őket, inkább a Smert és a Szlovák Nemzeti Pártot választotta koalíciós partnernek. Azért is, mert a kereszténydemokraták aligha szövetkeztek volna a liberálisokkal. Ám a Hlas elhatározásának döntő szempontja minden bizonnyal az a háttéralku volt, amelyet a Smer és a Hlas elnöke kötött egymással. Akkor először, de nem utoljára. Azóta az újdonsült államtő több hónapos halogatás után kinevezte a Szlovák Információs Szolgálat élére Pavol Gašpart, akinek semmiféle tapasztalata nincs e felelős tisztség betöltésére, viszont a Smer jelöltje volt. Azóta Fico már nem szajkózza, hogy szerinte Andrej Danko lehetne a házelnök...

Mindezek után akadnak még örök optimisták, akik úgy vélik, hogy a Hlas képviselői ezúttal szembeszegülnek Robert Fico kezdeményezésével. Samuel Migaľ, az egyik megmondóemberük nyilvánosan leszögezte: őt egyelőre nem győzték meg Fico érvei. Nincs egyedül, mert idáig a kulturális meg az igazságügyi tárcavezető több tucat beosztottjának lázas kutakodása ellenére csak odáig jutottak, hogy az alapítványi pénzek elosztásában szabálytalanságok és törvénytelenségek is előfordultak, amelyek Michal Šimečka édesanyját, nagybátyját és az élettársát is érintik. Arra azonban nem találtak semmilyen bizonyítékot, hogy a PS elnöke valamiképp befolyásolta volna az érintett alapítványok döntéseit. Itt lehet parányi remény a Hlas közéleti bátorságára.

Jóval többen viszont biztosak abban, hogy színjáték az egész, amivel a Hlas igyekszik legalább egy kicsit elhatárolódni két partnerétől, de majd a szavazásnál engedelmesen besorakozik hozzájuk. A még ódzkodó képviselőikre nagy nyomás nehezedik a kormánykoalíción belül. Andrej Danko kedd esti posztjában azt trombitálta, hogy ha a Hlas nem szavazza meg Šimečka leváltását, akkor ennek a pártnak a vezetői a liberálisokhoz húznak, ami súlyos gyanúsítás. Már csak ezért is Matúš Šutaj Eštok, a Hlas elnöke elődjét követve beadhatja a derekát, hiszen mindkettőjük érdeke a legerősebb ellenzéki párt, a PS gyengítése, elnökének lejáratása révén. Ez a háttéralku sem szolgálná a súlyos gazdasági gondokkal szembesülő országunk valós érdekeit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?