Pannónia Kapitány – nem kértük, de megkaptuk

2024. január 15-én megkezdődött a programra való jelentkezés, ami egész pontosan 2024. január 29-én 23:59-ig tart. De miért is kell az egyetemeknek a segítség? Mert a „nagykutyák” – habzó szájjal – ismét egymás torkának estek, pontosabban a magyar kabinet és az Európai Unió marják egymást a reformok miatt, amit maga Magyarország kormánya szorgalmazott az egyetemek felé.

Magyarország jobban teljesít. Na de miben is? Az állóvíz felkavarásában, a nem kért reformok bevezetésében, a logikátlan lépések szorgalmazásában egész biztosan. Dehát mindent a felsőbb jó érdekében. Olvashattunk már egy ideje a nagyobb volumenű pedagógussztrájkokról, az embertelen bérezésekről, az iskolaügy összeroppanásáról, hisz, ha kell, bizony nincs pénz az oktatásügyre. Ezt saját bőrömön tapasztaltam. Bár egy szavunk sem lehet, hisz a béremelés megtörtént. Gyakorlatilag annyi változott, hogy a bérminimumra való kiegészítést olvasztották bele az alapbérbe. Eddig két külön összeg szerepelt a papíron, most már csak egy. Igaz, jött vele némi apró is, de az még sajnos mindig nem nevezhető tisztes bérezésnek, ha a következő generációért felelős személyekről beszélünk.

Nincs másképp az egyetemeken sem, a pénzhiány őket is utolérte. Nehéz időkben pedig az ember kétségbeesésében olyan kompromisszumot is elfogad, amit optimális helyzetben messziről elkerülne. A drága kormány noszogatására a megszorult egyetemek kénytelenek voltak modellt váltani. Hogy ez mit is takar? Reformot, sok-sok reformot. A leglényegesebb szempont pedig a modellváltás részéről az, hogy az államtól való függés megszűnik, így biztosítva nagyobb autonómiát az intézményeknek. Lényegében magánegyetemmé alakulnak, s ezzel csak az a baj, hogy a kuratóriumok tagjai nagyobb teret kapnak, s kényük-kedvük szerint rendelkezhetnek az adott intézménnyel. Na és pont ez az, ami nem tetszik az Európai Uniónak, s a modellváltás miatt vonják meg az Erasmus+-támogatást azon egyetemektől, amelyek beadták a derekukat. A felsőoktatás így egy végzetes satu szorításába került. Egyik félről a sajátja akarja bekebelezni mézes-mázos szavakkal, a másik feléről pedig fenyegetést és komoly szankciókat kap, ha nem tart ki. Szankció – a modern magyar ember „kedvenc” szava, elvégre nincs olyan platform, ahol ne dobálóznának vele riogatásból.

Hova fajul így a helyzet? Meddig bírja így a magyar oktatásügy, hogy össze ne omoljon? Már így is rogyadozik. A tanárok motiválatlanok, elvégre mi motiválja őket? A „tisztességes” bér és a diákok tisztességének hiánya? A rendszerük maradi (bár ezzel mi sem szállhatunk versenybe), aminek falain már látványos repedések figyelhetők meg. Úgy tűnik, mintha az állam saját magát akarná szabotálni mindezzel. A lényeg, hogy az ő kezükben legyen a gyeplő, teljesen mindegy, hogy az a szerencsétlen ló (vagy már sokkal inkább illik be gebének) mennyire nehezen áll már a lábán.

Ami a legrosszabb, hogy ennek az erőltetett váltásnak a vége az lesz, hogy az egyetemek elesnek az Erasmus+ jóvoltából eddig jól kiépített nemzetközi kapcsolatrendszerüktől, a diákok pedig a külföldi tapasztalatszerzéstől. Hiába a vigaszpénz és a színlelt támogatás a hősies Pannónia Kapitánytól, izé, akarom mondani: Pannónia Programtól – önmagában ez nem kárpótolja a külföldi mesteremberek tanításainak, a tapasztalatszerzésnek és annak a rengeteg plusznak a kiesését, amit egy ilyen lehetőség nyújt. Értjük mi, hogy a lényeg az izolálás, a teljes irányítás átvétele, az emberek vezethetőségének maximalizálása (természetesen mindez a láthatatlanná tévő köpeny hatása alatt), de vajon hogy lesz így ebből Pannónia dicsérete?