Vélemény

Pánikból mézesmadzag

Rémálmok gyötörhetik Ficót és Dankót. Rádöbbentek, hogy rövidesen kipenderülhetnek a hatalomból, oda a milliárdos bizniszek.
Szilvássy József

2020. február 13. 08:30

pelle
(Ľubomír Kotrha karikatúrája)

Netán úgy végzik, mint Mečiar, akinek a pártja 1998-ban megnyerte ugyan a parlamenti választást, de szövetségesek hiányában képtelen volt kormányt alakítani. Újnácik akkortájt még a politikai láthatáron sem jelentek meg.

E lidérces forgatókönyv valóságos pánikrohamot váltott ki mindkét pártban, első jeleit Denisa Sakován láthattuk, aki belügyminiszterként azon szörnyülködik, hogy a választásra bejelentkezett mintegy 60 ezer külföldön élő szlovákiai állampolgár szavazatai jelenthetik a mérleg nyelvét a végeredmény eldöntésében. Peter Pellegrini kormányfő ezután úgy igyekezett mentegetni belügyminiszterét, hogy a pozsonyiaknak is nekirontott és kétségbeesetten kérlelte a vidéki embereket, ne maradjanak otthon február 29-én, nehogy már a fővárosiak és a külföldön élők döntsenek. Hisztériás tünetek mutatkoznak a házelnökön is. Az SNS úgy igyekszik fékezni a mélyrepülését, hogy előhúzta az Isztambuli Egyezményt. Amolyan postásnővé akarta lealacsonyítani Zuzana Čaputovát, azt követelve, közölje a brüsszeli illetékesekkel, hogy Szlovákia nem hajlandó ratifikálni a dokumentumot, amelyről újabban megoszlanak a vélemények. Akadnak nálunk is olyan politikusok, akik szerint az eredetileg a nőkkel, gyermekekkel szemben elkövetett, családon belüli erőszak visszaszorítását célzó anyag feminista, a genderelmélet elemei is megbújnak benne. Az államfő szerint ebben a vitában idehaza döntsön az Alkotmánybíróság. Ráadásul a dokumentum addig nálunk nem is hatályos, amíg a parlament nem ratifikálja, ezért értelmetlen bő két héttel a voksolás előtt előhúzni ezt az ügyet. Danko mégis féligazságokat harsog, közben az ellenzéket és az elnök asszonyt gyanúsítja, hogy a vitatott egyezmény hívei.

Danko cinkosokra talált a Smer vezetőiben. Azok ugyancsak pánikszerűen, gyorsított eljárásban akarják törvénybe iktatni a 13. nyugdíj bevezetését, és hirtelen a duplájára emelnék a családtámogatás összegét. Ami elvben nemes cél, megérdemelnék az érintettek.

De vajon a Smer miért a választás előtt hozakodik elő ezzel, miért nem lépett évekkel hamarabb? Vajon honnan lesz erre pénz az egyébként is billegő költségvetésben?

Talán az adósságféket és a költségek idei növelését tiltó kormányhatározatot felrúgva újabb adósságokba verik az országot? Pedig a szomorú görög példa is igazolja, hogy az adósságra épülő jóléti osztogatás pokolba vezető út. Nálunk nem ennyire súlyos a helyzet, bár az évi minimum 800 millió eurós többletkiadás nem kis tétel. Ugyanis már a jelenlegi nyugdíjak és más szociális juttatások kifizetéséhez is – főleg a kedvezőtlen demográfiai mutatók miatt – egyre nehezebb előteremteni a szükséges összeget, de ez most nem érdekli az indítványozókat. Az viszont nagyon is, hogy közeleg a nagymácsédi kettős gyilkosság évfordulója, és főleg a Smer és a holdudvara kerül a célkeresztbe. Már csak ezért is (kerül, amibe kerül) megpróbálnak más témát bedobni a közbeszédbe – gondolhatják a párt spin doktorai. Az SNS is támogatja a választók nyilvánvaló kábítását, de csak akkor, ha az Isztambuli Egyezmény ratifikálásnak elutasítása is napirendre kerül.

S ha már lúd, legyen kövér: Danko még egy mázréteget kent a mézesmadzagra.

Felmentené a sztrádamatricák vásárlása alól a 3,5 tonnánál könnyebb járművek vezetőit. A Híd nem vesz részt ebben az ámokfutásban, de ez eddigi két partnerét nem izgatja. Ott vannak Kotlebáék, akik nem először támogatják a hatalmukhoz tíz körömmel és minden lehetséges eszközzel ragaszkodó cinkostársaikat.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus vásárlás

Újra megrohamozhatjuk a boltokat

parlament k
Frissítve

A parlament elfogadta a világjárványra reagáló pénzügyi intézkedéseket

parlament k
Frissítve

A munkanélküliek az eddiginél tovább lesznek jogosultak a segélyre

Igor Matovič

Még szigorúbb intézkedések jöhetnek húsvétra

Tavaly ezen a napon kékbe öltözött Érsekújvár főtere

Lelki segélyvonal és tanácsadás az autizmussal élők családjainak

parlament k

Csak a következő ülésen szavaznak a belügyminisztérium javaslatairól

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.