Ötpárti végjáték

fosas

A szlovákiai magyar politikusok talán még jó sokáig tárgyalgatnának, ha nem közelegne vészesen november vége, amikor le kell zárni a jelöltlistákat a február végén esedékes parlamenti választás előtt. Lépni kell hát, vállalni a felelősséget, méghozzá mielőbb. 

Kétféle forgatókönyv körvonalazódik. Az egyik az ötpárti kiegyezés, amely a legnagyobb esélyt jelentené az ötszázalékos parlamenti küszöb átlépésére. Ezért tűnt pragmatikusnak az MKP Országos Tanácsának legutóbbi útmutatása, hogy „a két meghatározó párt, az MKP és a Híd megegyezése jelentse az alapot közösségünk összefogására“. Ilyen irányelv alapján a két fél közös választási pártról, egységes, más politikai szubjektumok számára is nyitott jelöltlistáról fogadott volna el javaslatot. 
Ám ezt a tervezetet végül az MKP elnöksége elutasította.

Megváltozott a politikai helyzet – erre hivatkozott az MKP-elnökség, az Összefogás belügyminisztériumi bejegyzésére utalva. Holott rég tudni lehetett, hogy arra előbb-utóbb sor kerül.

Sokkal inkább arról van szó, hogy a tagság és a járási szervezetek többsége késztette politikai bukfencre azokat, akik kivajúdták a Híddal a megegyezést.
A Híd úgy reagált, hogy az elutasítás egy történelmi esély elszalasztása, ami tíz év sikertelen próbálkozásai után jó alapot jelenthetett volna a politikai árkok fokozatos betemetésére.
A múlt pénteki, ötpárti egyezkedésen aztán újra igazolódott: nem lesz egyszerű szót érteni. A Magyar Fórum megalakulása óta ismételgeti, hogy a jelenlegi kormánypárttal nem lehet gyökeres politikai változásokat kivívni, ezért a Híd elfogadhatatlan partner számára. Legfeljebb néhány képviselője lehet kivétel, állítja újabban volt párttársairól Simon Zsolt. Az Összefogás is a kormányváltás érdekében jött létre. Számukra három hidas és állítólag egy MKP-s politikus szalonképtelen. Az MKP vezetői pedig végre leszögezték, hogy a Smerrel, a Szlovák Nemzeti Párttal és Marián Kotleba újnácijaival semmilyen körülmények között nem közösködnek. 
Eddig ők nem kádereztek. Múlt pénteki sajtónyilatkozatukban viszont már szintén meglebegtették, hogy az ötpárti együttműködés személyi konzekvenciák nélkül nem valósulhat meg. Mindannyian a hiteles érdekképviselet jelszavával főleg Bugár Bélát szeretnék leléptetni a politikai porondról. Részben érthető követeléseknek hangot adva, részben saját politikai pecsenyéjüket sütögetve, részben pedig azokat követve, akik az interneten, a közösségi hálókon nyilvánulnak meg, olykor fröcsögve.
Tény, hogy a rossz döntések, elsősorban ama hírhedt harmadik mondat miatti politikai felelősség valóban a Híd elnökéé, de ez a súly nemcsak őt terheli, hiszen minden lépésről az illetékes pártszervek döntöttek. Emiatt vitatható a szelektálás. Teljesen indokolt csak akkor lenne Bugár azonnali távozása, ha bebizonyosodna személyes érintettsége a Gorilla-ügyben vagy a Kočner-féle fertőben.
Ha a Híd végleg elutasítja partnerei követeléseit, akkor végérvényesen kútba esik a remélt egység. Legalábbis kétpólusú marad a hazai magyar politika. Érvényesül az a forgatókönyv, mely szerint az egyik térfélen az Összefogás–MKP–Magyar Fórum sorakozhat fel, civil szervezetek képviselőivel, bár még kérdéses, milyen listán. A másik térfélen valószínűleg a Híd, az MKDSZ, talán roma, ruszin és valamilyen kisebb szlovák párt. Megkezdődik az egymásra mutogatás, vélt bűnbakok megbélyegzése.

Borítékolható az újabb gyűlölködő kampány, mely során az MKP-s oldalt ismét erőteljes budapesti hátszél segítheti. 

A szlovák politikusok és a média már most azzal riogat, hogy térnyerésével Orbán Viktor megerősítheti befolyását Dél-Szlovákiában, netán a pozsonyi parlamentben is. Ezért is igyekszik néhány szlovák párt szirénhangokkal a saját táborába csalogatni a hazai magyar választópolgárokat. 
Ők pedig február végén kiállítják a jelenlegi helyzetért és az elszalasztott lehetőségekért felelős politikusaink bizonyítványát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?