Orbánizálás Szlovákiában

A Markíza levette műsoráról a Na telo című politikai vitaműsort

A címben használt meghatározást Michal Kovačičtól, a Markíza tévé műsorvezető-szerkesztőjétől kölcsönöztem, aki múlt vasárnap így jellemezte munkahelye, egyszersmind a szlovákiai sajtószabadság elleni kormánypárti támadásokat. Bátor lépése etikai szempontból vitatható, ám az áldatlan helyzet ismeretében érthető. Azonnal leváltották, és valószínűleg kirúgják őt.

Nem alaptalanul vélekedett így, hiszen a Fidesz vezetői gátlástalanul darálták be a közszolgálati tévét és rádiót, a megyei lapokat a kormány szócsövévé züllesztették, a másfél évtizede még a legnagyobb példányszámú Népszabadságot pedig kétes hírű osztrák vállalkozó közreműködésével kivégezték. A következmények máig tragikusak, amit ezernyi szomorú példával igazolhatnánk. Helyhiány miatt maradok az Magyar Televíziónál, amit szakmai körökben Észak-Korea 1-es csatornájaként emlegetnek, miként a Kossuth rádiót is. Legutóbb például a bemondók meg a lakájokként nyalizó úgynevezett szakértők azon siránkoztak, hogy a Robert Fico elleni merénylet következtében Orbán Viktor egy időre elveszítette egyetlen szlovák békepárti harcostársát. Nem zavartatták magukat azzal, hogy Robert Kaliňák alig néhány órával a nyitrabányai gaztett után bejelentette, hogy a kormányfő felépüléséig nem változik Szlovákia külpolitikája sem. Találóan jegyezte meg Kéri László neves politológus – aki egyébként négy évtizede az egyik mentora volt az akkor még karakánul liberális Orbán Viktornak –, hogy Magyarországon a lakosság legalább 90 százaléka semmit sem tud a szlovákiai belpolitikai helyzetről, ezért az anyaországi politikusok annyit hazudnak a médiumokban, amennyit csak akarnak. Hadd tegyem hozzá: nemcsak Szlovákia vonatkozásában érvényes ez a képlet, hanem hasonló szajkózások hemzsegnek más országok kapcsán is. Immár nemcsak a közmédiumokban, hanem a TV2-ben, más kereskedelmi csatornákon, olykor az ATV-ben is, mert másokhoz hasonlóan a tulajdonosaik szintén berezeltek a kabinet gazdasági zsarolásától.

Michal Kovačič és az őt támogató mintegy száz alkalmazott naponta érzékeli, hogy a kormány a budapesti forgatókönyvet igyekszik alkalmazni. A jelenlegi kabinet ellenségének kiáltották ki a Markízát, majd megfenyegették a vezetőiket, hogy megvonják tőlük az állami reklámmegrendeléseket, ami nyilván jelentős bevételkiesést jelenthet a tévét üzemeltető cseh PPS társaságnak. Ekkor ültették be a vezérigazgatói székbe Peter Gažíkot, akinek a feladata főleg a tévéhíradók és politikai vitaműsorok társadalomkritikai és a kormányt tényekkel bíráló hangvételének elnémítása volt. Ugyanígy akarják megzabolázni a többi médiumot, legdurvábban a szlovák közszolgálati rádiót és tévét. Állítólag a Pátria rádiót is, méghozzá a Magyar Szövetség egyes vezetőinek közreműködésével. Érdeklődésemre Pálinkás Évi többször eljátszotta a néma szóvivő szerepét, Berényi József viszont határozottan cáfolta ezeket a híreszteléseket.

Annyi már most bizonyos, hogy országunkban ádáz csata zajlik a legtöbb médium és a kormánypártiak között. Az utóbbiak szerint a sajtó engedelmesen álljon be a hajbókolók közé, és ne kekeckedjen a regnáló hatalommal szemben! Ezt az elvárást igazolja Robert Kaliňák tízpontos javaslata is. Az érintettek meggyőződése szerint fontos a hiteles tájékoztatás, valamint a közéleti szereplők ellenőrzése, félrelépéseik leleplezése. Ehhez az alapvetéshez ragaszkodnak, és a bő egy évtizede lezajlott magyarországi tisztogatásokkal ellentétben nálunk jelenleg jóval nagyobb a sajtómunkások ellenállása a kormánykoalíció egész pályás letámadása ellen.

A szlovákiai sajtószabadságért kitört küzdelem egyenlőtlen, de nem teljesen reménytelen, ha a polgárok többsége nem dől be a gyűlölködéstől sistergő kormánypárti hazug állításoknak, és nem engedi meg, hogy a szlovákiai sajtóban ismét a szolgalelkűek és a cenzorok dáridózzanak. Prágában két évtizede százezrek tiltakoztak a Vencel téren a függetlenségükhöz ragaszkodó tévéhíradósok menesztése miatt. Rövidesen eldől, vajon nálunk mennyien követik a cseh példát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?