Orbán Viktor: a magyar-román megállapodás nem fenyegeti a magyar munkaerőpiacot

Orbán Viktor miniszterelnök álláspontja szerint a magyar-román kormányfői megállapodás nem fenyegeti a magyar munkaerőpiacot, amely továbbra is szabályozott és korlátozott marad.

Orbán Viktor miniszterelnök álláspontja szerint a magyar-román kormányfői megállapodás nem fenyegeti a magyar munkaerőpiacot, amely továbbra is szabályozott és korlátozott marad. A miniszterelnök szokásos szerda reggeli rádióinterjújában elmondta, hogy örömmel írta alá a magyar-román egyetértési nyilatkozatot és nagy sikernek tartja azt.     Tájékoztatása szerint a parlamenti pártok egyeztetésén az ellenzéki pártvezetők is úgy vélték, hogy kívánatos a megállapodás, mert annak nyomán a határon túli magyarok könnyebben, ellenállás és akadályok nélkül juthatnak majd magyar igazolványhoz.      Orbán Viktor szavai szerint a parlamenti pártok vezetői nemhogy nem tiltakoztak, hanem koccintottak is a megállapodás sikerére. Utalt arra, hogy mindenki nagyon elégedett volt és támogatta a megállapodást, egyedül a MIÉP elnöke volt némileg tamáskodó annak szükségességét illetően.      Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a kedvezménytörvény ez év január 1-jei hatályba lépése után is csak tartózkodási vízummal vállalhatnak munkát nem magyar állampolgárok Magyarországon és kizárólag a magyar állam mérlegelésétől függ annak kiadása. Kitért arra is, hogy az érintetteknek rendelkezniük kell munkavállalási engedéllyel és adószámmal is, valamint be kell jelentkezniük a társadalombiztosításnál. A miniszterelnök közölte: megfelelő időközönként nyilvánosságra fogják hozni, hogy az adott héten vagy hónapban hány munkavállaló érkezett külföldről Magyarországra, hány engedélyt adtak ki, ez mely szakmában és az ország melyik részén történt. Szavai szerint akkor mindenki láthatja majd, hogy a riogatások, a félelmet keltő nyilatkozatok megalapozatlanok voltak, mert komoly védelemben részesül a magyar munkaerőpiac. Orbán Viktor leszögezte: nem először fordul elő, hogy a munka világát megzavaró nyilatkozatok hangzanak el, ám - mint hozzátette - a minimálbértől sem omlott össze a munkaerőpiac és a Munka törvénykönyve módosítása után is megmaradt a szabad szombat. A kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy a munkaerőpiacra a feketén dolgozók jelentik az igazi veszélyt.      Az év első miniszterelnöki rádiós interjújából kiderült, hogy Orbán Viktor feleségével kettesben búcsúztatta az óévet és magántermészetű tervekről szóló beszélgetésük során az áprilisban esedékes országgyűlési választások nem kerültek szóba szilveszter éjszakáján.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?