Orbán Putyin hullámain

Orbán stílusának legfontosabb kritériuma, hogy odahaza a politika szinte korlátlan ura, újabb alkotmányos többsége olyan előnyöket biztosít számára, amelyről a többi visegrádi kormányfő csak álmodhat. Például nyugodtan beszélhet a valós helyzetről – elsősorban, hogy gázkérdésben a visegrádi országok továbbra is az oroszok gatyamadzagján lógnak, tetszik, vagy sem. Jól tudja ezt Robert Fico is, bár rosszabbul kommunikálja le. Ezen a helyzeten lehet és kell is változtatni, de sokkal tovább tart a pózolás ebben a kérdésben (is), mint az aktív politika. Lengyelország cirka két éve próbálja elhitetni, hogy az ottani palagáz majd kisegít – pedig jól tudja, hogy az előzetes kutatások szerint a készlet több mint 90 százaléka nem termelhető ki, s a többit így talán meg se éri. Lehet propagandával harcolni az oroszokkal, de minek – ebben sokkal jobbak. A másik nagy hullámokat kavart kérdéskör a kisebbségi autonómia. Rosszkor mondta-e Orbán Viktor, amit mondott? Lehet. A fájó inkább az, hogy amit mond, az nem ül, ha egy picit megkapargatjuk a magyar politikát. Az elmúlt húsz év politikáját (figyelem, nem az Orbán-kormányok kizárólagos hibájából) inkább a kiürítés jellemezte, ami a magyar útlevél osztogatásával tetőzik be. Az autonómia (szülőföldön maradás), illetve a magyar útlevél osztogatása közötti ellentmondás jól érzékelhető a nemzetpolitika alapelveit rögzítő két dokumentumban is (a külpolitika stratégia alapelvei és a MÁÉRT nemzetpolitikai keretdokumentum). A rossz időzítés – amikor az oroszok hasonló érvekkel szedik szét Ukrajnát – tovább tépázza Magyarország presztízsét. Akik eddig nem tartották Orbánt Putyin emberének, az orosz–ukrán konfliktus nyomán élesen polarizált világban ezt fogják hinni. Ez elsősorban a visegrádi együttműködésre üthet vissza. Nem történt más, mint hogy Orbán a Putyin által kavart hullámokban próbált szörfözni. De mint tudjuk, a szörf nem a magyarok erőssége.