"Orbán nélkül jobb Visegrádban "

Orbán nélkül jobb Visegrádban címmel a visegrádi négyek együttműködésének javuló lehetőségeiről írt pénteki számában a Curentul című román napilap.

Orbán nélkül jobb Visegrádban címmel a visegrádi négyek együttműködésének javuló lehetőségeiről írt pénteki számában a Curentul című román napilap. A lap emlékeztetett Leszek Miller lengyel miniszterelnök kijelentésére, aki szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnököt terheli a felelősség a visegrádi csoporton belüli kapcsolatok romlásáért, mivel a nyilvánvalóan szélsőséges felhangokkal terhelt nacionalizmus nem összeegyeztethető a csoport eredeti alapelveivel.
A Curentul szerint a politikai elemzők egyetértenek abban, hogy a magyarországi szocialisták visszatérése a hatalomba komoly biztosítékot jelent a négy ország közötti együttműködés felújítására. Az energikus magyar miniszterelnök egyetlen alkalmat sem hagyott ki arra, hogy a csoport többi tagját bírálja: hol a politikai vagy a gazdasági válságok miatt, hol pedig a múltból előásott problémákkal, mintha éppen az lett volna a cél, hogy megszakítsák az évek folyamán kialakult jó kapcsolatokat - írta a román újság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?