Orbán legkisebb hazugsága

<p>Angela Merkel német kancellár szerint most sokkal jobb a helyzet a menekültválság ügyében, mint egy évvel ezelőtt. Valóban, nem gyalogolnak kisgyerekes menekültek az M1-es autópálya mellett, nem kell nekik a Budapest-Keleti pályaudvar előtt a földön aludniuk, és nem kell túlzsúfolt magyarországi menekülttáborokban élniük, ahol száz emberre jut egy budi, zuhanyozó pedig talán egy sem. Nem, mert nem is engedik be őket Magyarországra, igaz a beléptetés szigorítása jellemző a balkáni útvonal minden országára.</p>

Egy évvel ezelőtt volt olyan nap, hogy 10 ezer ember érkezett Magyarországra. Már épült a kerítés a szerb–magyar határon, csak még nem volt tökéletes, majd amikor elkészült, egy ideig Horvátországon keresztül érkeztek és utaztak tovább Ausztriába és Németországba.

Az Európai Tanács tavaly szeptemberben fogadta el a mintegy 120 ezer, Görögországban és Olaszországban levő menekült elosztására vonatkozó határozatát, az azóta rengetegszer bírált kvótarendszert. Itt jegyezném meg, hogy a kvótarendszert nem „Brüsszel”, vagyis nem az Európai Bizottság, nem az európai bürokraták fogadták el, hanem a Tanács, még pontosabban az egyes európai tagállamok belügyminiszterei. Kivéve persze a javaslatot nem támogató 5 országot – Finnország tartózkodott, Magyarország, Csehország, Szlovákia és Románia pedig ellene szavazott. Eszerint Szlovákiának 802, Magyarországnak pedig 1294 menekültet kellene befogadnia. Tudjuk, hogy nem kell, a menekültek elosztása nem működik, és általában nem is akarnak Szlovákiába, sem Magyarországra menni. Németország egyébként 30 ezer menekült befogadását vállalta.

De visszatérve az első mondathoz: ha jobb a helyzet, az nem a menekültkvótának köszönhető. A menekültek befogadásának terhét ugyanis javarészt Németország és a többi nyugati állam, a skandináv államok vagy Ausztria vállalta, a keleti tagállamok szolidaritásáról szó sincs. Javult a határvédelem, és Törökország is lezárta a balkáni útvonalat a menekültek előtt, tehát – egy ideig legalábbis – nem kell újra attól tartani, hogy menekültek tízezrei próbálnak átmászni a szerb–magyar határon. A keleti és a nyugati mentalitás közti különbséget azonban továbbra is jól példázza Orbán Viktor és Angela Merkel hozzáállása. Merkel a napokban is kijelentette, hogy helyes volt a döntése, amikor befogadta a menekülő emberek tízezreit. Még akkor is, ha ennek az volt az ára, hogy a napokban a pártja éppen elvesztett egy tartományi választást. Ezzel szemben Orbán már két évvel a következő parlamenti választás előtt a menekülttémával támad, népszavazást ír ki a nem létező, nem működő „kötelező kvóta” ellen, ráadásul hazugságokkal kampányol, lásd: városnyi menekültet akar „Brüsszel” Magyarországra erőltetni. Bár talán még ez a legkisebb hazugság, ugyanis Magyarország legkisebb városa Pálháza, amelynek mindössze 1062 lakosa van. Ennél valóban többet kellene, és talán illene is befogadnia Magyarországnak, főleg, ha azt nézzük, hogy hány százezer magyart fogadtak be csak az elmúlt száz évben más, főleg nyugati államok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?