Orbán és az átláthatóság

Orbán vél

Orbán Viktor legutóbbi rádiós interjújában elmondottak szerint a demokrácia alapja az átláthatóság. A magyar miniszterelnök ezzel indokolta, hogy jogos volt a Figyelő című lapban megjelent „Soros-lista”, amelyen a lap szerint azok szerepelnek, akik a magyar származású amerikai milliárdosnak dolgoznak. Vagy a Fidesz kifejezésével élve: Soros György ügynökei.

A listára a Figyelő válogatás nélkül felvett, és ezáltal „idegen ügynöknek” titulált minden olyan embert, aki bármikor az elmúlt évtizedekben kapcsolatban állt olyan szervezettel, amely ugyancsak az elmúlt évtizedekben bármikor támogatást kapott a Soros György által létrehozott Nyitott Társadalomért Alapítványtól. Ráadásul minden szűrés nélkül, így szerepelhet rajta már rég elhunyt egyetemi tanár is, aki tanított a Közép-Európai Egyetemen, és felkerült rá olyan személy, aki szűk két évtizede még fideszes volt, viszonylag magas poszton. Ilyen például Chikán Attila közgazdász, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere. Természetesen ott vannak azoknak a jogvédő szervezeteknek a munkatársai is, akik ellen az Orbán-kabinet már régen háborút indított, akár a Norvég Alap pénzei miatt, vagy csak szimplán azért, mert kell egy „ellenség”, van kit pellengérre állítani.

Természetesen Orbán Viktor, aki Soros-ösztöndíjjal tanulhatott Oxfordban, nem szerepel a listán.

Kapcsolódó cikkünk

Lényegében igaza van Orbánnak, a demokrácia alapja tényleg az átláthatóság. Csak abban nincs igaza, hogy mindezt a Soros-lista kapcsán mondta. Egyrészt ugyanis ezzel azt állítja, hogy a listán szereplők átláthatatlan tevékenységet folytató, átláthatatlan szervezeti felépítéssel bíró szervezeteknek dolgoznak, amelyek még a munkatársaik nevét is titkolják. Ez már önmagában hazugság, hiszen a szervezetek honlapján néhány kattintással megtalálható a munkatársak listája, és a szervezetek azt sem titkolják, hogy milyen támogatásból élnek: azt is feltüntetik éves beszámolóikban, ha Soros Györgytől kapnak pénzt. Ők nem bújnak offshore cégek mögé, nem a gázszerelő barátjuk számláján tartják a pénzüket.

Másrészt Orbán arra biztatta az újságírókat, hogy tárjanak fel minél több hálózatot, mert szerinte ha valaki külföldi pénzt fogad el, akkor azt ne szégyellje felvállalni. Ő ugyan valószínűleg a Soros-listázás folytatására gondolt, ami nem újságírói teljesítmény, hanem szimpla Fidesz-propaganda, de erre a mondatra sem lehet azt mondani, hogy teljes mellébeszélés.

Az ugyanis tényleg sokat segítene és segít is Magyarországnak, hogy vannak olyan újságírók, akik képesek azt is feltérképezni, hogy hogyan gazdagodott Orbán Viktor veje uniós támogatásokból, hogyan építette fel a Fidesz az őt támogató gazdasági kört, ugyancsak többnyire uniós pénzből. Már csak az kellene, hogy Orbán Viktor is kiírja a honlapjára, hogy mikor és mekkora összeggel gazdagodott külföldi forrásból, és az most éppen kinek a nevén van. Mert a demokrácia alapja tényleg az átláthatóság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?