Önmagában nem elég a tiltakozás

<p>Mentsük meg a kisiskolákat! Több magyarórát az alsó tagozaton! A mai nagygyűlés jelszavai, amelyekkel nem lehet nem egyetérteni. A szervezőbizottság szerint &bdquo;permanens fenyegetettségben működik évtizedek óta a magyar nyelvű oktatás&rdquo;. Értem, hogy a nagygyűlés nem szakmai konferencia, ahol árnyaltan lehet véleményt mondani, ütős jelszavak kellenek, de azért nem árt, ha megnézzük, mit is mond a törvény, amely ezt a tiltakozást kiváltotta.</p>

A minisztérium nem szünteti meg az iskolákat, ez a fenntartó – az alapiskolák esetében –, a helyi önkormányzat hatáskörébe tartozik. A törvény nem is csak a magyar iskolák ellen irányul, ugyanúgy vonatkozik a szlovák iskolákra, arányait tekintve ugyanolyan mértékben sújtja a vegyes nyelvterületen működő szlovák kisiskolákat, mint a magyarokat, legalábbis ezt állítja a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége korábbi elnökének, Pék Lászlónak a tanulmánya. Ha jól értelmezem a jelenlegi helyzetet, akkor a minisztérium nem szünteti meg a törvényben előírt minimális létszámnál alacsonyabb létszámmal működő iskolák fejkvóta-támogatását sem, csak éppen nem ad hozzá kiegészítő támogatást, amelyet eddig évente kellett kérvényezni. Erre azért van szükség, mert a fejkvótarendszer – az említett elemzés alapján – a 250 vagy ennél több diákot oktató iskolák számára szavatolja a problémamentes működést. A plusztámogatás megvonása nem szép dolog, hátrányosan érinti a kisiskolákat, de nem vezet egyenesen a bezárásukhoz. A hiányzó összeget pótolhatja az önkormányzat, megpróbálhatják más bevételekből pótolni, esetleg máshogy kigazdálkodni. A tiltakozásnak azonban mindenképpen van létjogosultsága, hiszen az oktatás ingyenes, az államnak biztosítania kell az iskolák fenntartásához szükséges támogatást. Csak az a kérdés, hogy a már említett szlovák kisiskolák képviselőit miért nem hívták meg. Így „sikerül” úgy beállítani ezt a kérdést, hogy a szlovák többség már megint a magyar kisebbség elnyomására törekszik, meg akarja szüntetni iskoláit. A nagygyűlés szervezőinek lehet, hogy ez is a céljuk. „1989 után azt hittük, végre fellélegezhetünk, már nincs, ami az iskoláinkat veszélyeztethetné. Aztán jött az alternatív oktatás, a bizonyítványügy és a kisebb-nagyobb megszorítások számolatlan sora” – írják a tüntetésre való felhívásban. Nem mentegetni akarom a minisztériumot, lehet, hogy nem lenne ellenére a magyar iskolák megszüntetése, de nem hiszem, hogy most ez lenne a törvény elsődleges szándéka. Ez a megfogalmazás, ahogyan folyamatos üldöztetésként állítja be az elmúlt évtizedeket, csak saját áldozatszerepünket erősíti, pedig inkább a megoldásokat kellene keresni. Ne legyen senkinek illúziója: a minisztérium nem módosítja a jogszabályt azért, mert kimegy a komáromi Klapka térre néhány ezer vagy akár tízezer ember. És nem is biztos, hogy magyarellenességből viselkedik így, lehet egyszerű politikai számítás: akik ma ott lesznek a téren, biztosan nem a Smer választói, tehát akkor sem lesz kisebb a Smer támogatottsága, ha a miniszter minden magyar kisiskolát bezár. Ha esetleg a szlovák iskolák is bekapcsolódnának az akcióba, a kormány talán elgondolkodna a törvény módosításán. A tiltakozás mellett nem árt más, a jelenlegi helyzetben is alkalmazható megoldást keresni. Ez lehet a kisiskola betagolása a szomszédos, nagyobb iskolába is, ami segíthet mindkét intézményen: helyben marad a kisiskola, és bizonyos háttérszolgáltatások, épület-karbantartás stb. költségei pedig csökkenthetők. De a megoldást helyben kell megtalálni, felülről nem lehet egyik iskolára sem rákényszeríteni, hogy egyesüljön a szomszéd falu intézményével. Ez sem egyszerű feladat, hiszen két vagy akár több önkormányzatnak kellene megegyeznie, de talán ez egyszerűbben megoldható, mint a törvény módosítása a jelenlegi politikai viszonyok mellett.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?