Nyerőszámok!

aszfalt

Talán véletlen, de ha „a választás közeledik, aszfaltszagot érzek...”

Szinte semmin sem lepődünk már meg, ami a választási kampánnyal kapcsolatos. Mint egy jó telemarketinges reklám: „Egyet választ, sokat kap!” – éljen az új rend!... Ja, nem!

Minden elismerésünk azon politikusoknak, akik ténylegesen nemcsak a saját zsebükre dolgoznak, hanem valamennyit szórnak a köznép javára is. Nyilvánvaló, hogy ritka az olyan becsületes ember, aki a mézes bödönhöz közeledvén nem csábul el. Illetve feltehetjük a kérdést magunknak is, hogy vajon mi magunk nem így csinálnánk? Még a legszentebb, legártatlanabb embernek is megremegne a lelke, ha csak egy karnyújtásnyira lenne attól a bizonyos „méztől”.

Ha logikusan lekövetjük a folyamatot, akkor a választás lényegében arról szól, hogy ki a kisebbik rossz, kis községek esetében pedig jöhet a nevető harmadik két induló közé. Jellemző ránk, hogy türelmetlen nép vagyunk. Megválasztjuk az új vezérkart a városunkba/községünkbe, majd úgy gondoljuk, hogy egyik napról a másikra minden rendben lesz. Természetesen ez nem így van, hisz ez egy hosszú folyamat. A „vezérkari” személyes érdekek és a lakosság érdekei nem mindig egyeznek, ezért az úgynevezett választási program megvalósítása az első két évben lassabb. A harmadikban már jók a tervek, a negyedikben pedig valami megvalósul. Emlékezzünk a jó kis mondásra: „A választás közeledik, aszfaltszagot érzek... (ismeretlen forrás)”. Lehet, pusztán véletlen egybeesés, de a „nagy szavazás” előtt mindig beindul az élet. Rend van mindenhol, tisztaság, és elindul a közösség formálása.

Az önkormányzati választások a legtöbb esetben kedvezőtlenek a köznép számára, ugyanis az ígéretek egy része elúszik, vagy már nem jut rájuk idő az újabb szavazás eljöveteléig. Ráadásul mára már mindenki szeretne egy morzsát a tortából, ezért boldog-boldogtalan is jelölteti magát, hátha akad valami. A sorszámmal ellátott kampányportré már-már olyan jelentőséggel fog bírni, mint az érettségi bizonyítvány, szinte már kötelező. Nem gond, ha nem értünk hozzá, vagy netán semmi tapasztalatunk nincs a politikával, az a lényeg, hogy közkedveltek legyünk, mert akkor biztos csak jót tudunk tenni a közösséggel.

A legtöbben már úgy állunk hozzá, hogy majd csak lesz valahogy, sajnos túl sok volt a csalódás. Bár ezt részben magunknak is köszönhetjük, hiszen a vezetőket mi választjuk meg a közösségünk élére.

A mostani megyei és helyhatósági választási lottó várható főnyereményét megtudhatjuk október 29-én. Az előzeteseket már láthattuk az elkövetkezendő négy év mozifilmjeinek egyikéből, így már csak rajtunk múlik, hogy melyikre váltunk többen jegyet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?