Nyaralás aranyáron

 tengerparti nyaralás

Az idén csak nagyon kevés last minute ajánlatra számíthatunk

Véget ért a járvány, már nem kell maszk, a repülőkön, reptereken sem kell eltakarni az arcunkat, ez pedig sokakban újra felébresztette a szabadság vágyát, pontosabban, hogy a kétéves kihagyás után újra útra keljenek – általában valamelyik tengerparti célállomásra. Olyannyira, hogy a Szlovákiai Utazási Irodák Szövetsége már most jelezte: aki nyaralni szeretne, az jobb, ha mielőbb foglal, hiszen vészesen fogynak a helyek, az irodák – az előző évek tapasztalatai miatt – csupán feleannyi kapacitást foglaltak le a repülőjáratokon, hotelekben, mint amit el tudnának adni.

Ennek pedig egyenes következ-ménye, hogy egyre drágábbak az utazások, az irodák gyakorlatilag olyan árat írnak egy-egy nyaralási csomag mellé, amilyet nem szégyellnek. Míg tavasszal, amikor még csak éledezett a piac – de már látható volt, hogy erős turistaszezon várható – sok olyan akcióval találkozhattunk, amelyek még emlékeztettek a járvány előtti árakra, aki ma foglal, annak most ugyanazokért az utazásokért már sokkal mélyebben a zsebébe kell nyúlnia. Ha van még hely az adott járaton, hotelben...

Csak néhány helyen vannak úgy-ahogy elfogadható árak a főszezonban, az egyik Törökország, amely az elmaradó orosz turistaszámot próbálja meg pótolni, akciós árakkal, és még Tunézia is, amely nemrég oldotta fel a korlátozásokat, de aki Európán belül nyaralna júliusban vagy augusztusban, az 600–800 eurót nyugodtan szánhat erre (kivétel Bulgária, amely szintén még elfogadható áron foglalható), és akkor még szerencsésnek mondhatja magát. Nem ritka ugyanis az utazási ajánlatok között az ezer eurót meghaladó árcímke, és ezért sok helyen legfeljebb csak félpanziós ellátást kínálnak. Nincs jó hírünk azoknak sem, akik last minute utazásra várnak, idén az ilyen ajánlatokból csak minimális lesz, és az sem lesz olcsó.

Megoldhatjuk úgy is a nyaralást, gondolják sokan, hogy elég egy autó, és irány a horvát, szlovén, olasz tengerpart. Ott elég csak szállást, például egy apartmant foglalni, és máris spórolunk. Igen ám, de a helyi hotelek, kiadó lakások ára is olyan mértékben megnőtt, hogy a spórolás így sem lesz jelentős – kivéve, ha előrelátóak voltak, és még a tavaszi hónapokban foglaltak.

Ott van még a fapados megoldás: venni egy-egy jegyet az ilyen légitársaságok járataira, szintén egyénileg foglalva a szállást – ez is olcsóbb lehet. Csakhogy a légitársaságok szintén emeltek, nem is kicsit, például egy görögországi/spanyolországi szigetre, csomaggal a retúrjegy 300 eurónál kezdődik (csak néhány kivétel van, ami olcsóbb, így a szerencsésebbek lecsaphatnak rá). És akkor az még csak a jegy...

Nemcsak az európai, a távolabbi célállomásokra tartó gépek jegyárai (már nem fapadossal, hanem hagyományos légitársasággal) is sokat nőttek – van olyan, hogy egy hét alatt megduplázódik a jegy ára: ami múlt héten még 400 euró volt, ma már 850 euróba kerül...

A fenti sorokból is látszik, idén lényegesen többe kerül a nyaralás, mint a járvány előtti csúcsszezonban. Spórolási lehetőség, kiskapu nemigen van, legfeljebb annyi, hogy júniusban vagy szezon végén, szeptemberben mártózunk meg a tengerben.

Az utazási irodák, a légitársaságok foglalási adatai azonban azt mutatják, hogy minden eddiginél nagyobb számban utaznak majd a főszezonban, az ár nem számít alapon. A kétévnyi kényszerpihenő után sokan egy valódi ajándéknak érzik a visszakapott utazási szabadságot, és állítják: egy nyaralás most minden pénzt megér. És senki se tudja, mit hoz az ősz, tél...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?