Nők a politikában

Mintha a női politikusoktól többet várnánk, mint a férfiaktól.

Andrej Kiska befejezte rövid pártpolitikai karrierjét, és az előzetes várakozásoknak megfelelően Veronika Remišová vette át a helyét. És most élete legnagyobb kihívásával kell szembenéznie: be kell bizonyítania, hogy a Za ľudí nem egyszer használatos párt. Ráadásul a pártalapító nélkül, úgy, hogy sok választó számára Kiska volt a fő ok, amiért erre a csapatra adta a voksát.

Mi több, Remišová elég szerencsétlen politikai stratégiát választott: a józan ész politikáját. Persze ezt még az elődje jelölte ki. Lehet hátulütője a politikai középről megszólítani a választót, mert alibizmusnak is tarthatja ezt, és egy olyan pártként tekinthet a Za ľudíra, amely kerüli, nem vállalja fel a konfliktusokat, az értékekről szóló vitákat, nehogy megsértsen valakit az egyik vagy a másik oldalon. Csakhogy a viták váltják ki az érzelmeket, indulatokat a választóból, és ezek késztetik például szavazásra, enélkül pedig egy párt unalmasnak és erőtlennek tűnik.

Remišová megválasztását nem kísérte üdvrivalgás sem a nyilvánosság, sem a média részéről, de ennek nem a középutas politizálás vagy Remišová állítólagos gyenge vezetői képessége az oka. Honnan veszi bárki a bátorságot, hogy ilyesmit jelentsen ki arról a politikusról, aki az elmúlt négy évben az ellenzék egyik meghatározó, a kormányt élesen és pontosan bíráló politikusa volt?
Még jóval a köztársaságielnökválasztás előtt készítettek egy felmérést (amikor még az sem dőlt el, hogy pontosan kik indulnak a posztért), melyben Remišovának több mint nyolcszázalékos támogatottságot mértek. Két százalékkal többet, mint Zuzana Čaputovának.

Négy hónappal az elnökválasztás előtt népszerűbb volt, mint a jelenlegi államfő.

Vannak bírálói, akik azt vetik a szemére, hogy nem elég jó szónok, nem elég karizmatikus, nem elég rámenős a politikai vitákban, de vajon az ő kritériumaik szerint ezekben gyengébb, mint Kiska? Nem gyengébb, sőt. Akkor miért lenne Remišová eleve rosszabb pártelnök, mint Kiska?

Az is lehet, hogy egészen prózai oka van vezetői képességei megkérdőjelezésének. Hogy nő.

Iveta Radičová is megélte ezt.

Állítólag gyenge vezető volt, mert szétesett a kormánya. Mikuláš Dzurindának 2006-ban ugyanúgy szétesett a kormánya, mégsem mondták, hogy gyenge vezető, nem is tartották annak. Čaputovának ugyanúgy eleve kevesebb esélyt adtak arra, hogy megválasztják államfőnek, hiszen nő.

A társadalom már elfogadta a nőket a politikában, legutóbb az államfőválasztás is igazolta ezt. Ennek ellenére – talán tudat alatt, talán önkéntelenül – mintha szigorúbbak lennénk velük, mint a férfi politikusokkal.

A szerző a Trend kommentátora