Nő a feszültség a koalícióban

Miközben Fico Orbánt simogatja, és a szinte klinikai halott V4-ket támasztaná fel inkább, az unió különböző berkeiből szállingóznak a kritikák a jogállam bedarálása kapcsán – amit természetesen az újdonsült szlovák külügyér sértődötten elutasít –, Ficóra kezd ráégni az ország ramaty gazdasági helyzete, pedig ő inkább a nagypolitikában merítkezne meg. Még jó, hogy van egy Dankója. Közben minden kétség eloszlott legalább annak kapcsán, hogy a Hlas mint olyan mi is valójában. A Smer mellékprojektjeként a „nagy húzás” sikeres volt, legalábbis egyelőre. De körülbelül eddig tartott a győzelmi menet, Danko kapitány szemmel láthatóan vérszemet kapott, és ha nem jön szembe az a fránya közlekedési lámpa, igazi diadalmenet lehetett volna a felemelkedése.

De hát fura időket élünk, az ellenzék viszi utcára a embereket, mert olyan aktőrök kerültek a parlamentbe, akiket egy normálisan működő demokráciában már rég lecsuktak volna, a tömegek mégis megválasztották őket, hogy aztán némán nézzék, hogy ezek ott folytassák ügyeiket, ahol abbahagyták. Miközben a választók aranyhalként ülnek, és nem értik az infláció szorítását meg azt, hogy ha kecskére bízzák a káposztát, abból sok nem marad.

Egyébként nem kellett sokat várnunk a nagy tisztogatás után. Miután a Smer elfoglalta a törvényhozást, a köztársasági elnöki széket is bekebelezni kívánja, legalábbis ezt diktálja Fico logikája. Pellegrini viszont szemmel láthatóan húzódozik, pedig számára ez a poszt több szempontból is jól jönne.

Egyrészt így könnyen borsot törhetne a „gazda” orra alá, ha az olyasmivel próbálkozna, ami neki személy szerint nem fekszik. Így a mór szerepéből – aki elvégezte feladatát, és most már szinte csak ballaszt, mehetne is – hirtelen ismét szintet léphetne, már ha akar.

Másrészt egy mentőcsónak is ez a pozíció, mert így egy kormánybukás esetén „Pele” moshatja kezeit, és a Grassalkovich-palotában várhatja ki a vihar végét, már ha lesz olyan. Pellegrini szerepvállalása egyébként a koalíció szemszögéből is fontos, csak épp egy másik megközelítésből. Ha a Smer saját külön bejáratú köztársasági elnököt „üzemeltethetne”, már tényleg csak az obstrukció mint eszköz maradna az ellenzék számára. A kérdés tehát: hogy látja magát Pellegrini? Egyenlő játékosként vagy továbbra is a miniszterelnök első komornyikjaként, aki elvégzi a reá testált feladatot?

És itt jön képbe a koalíció „harmadik kereke” – Danko kapitány. Egyébként Shooty ide vágó karikatúrája ismét tűpontosan világít a kisebbségi komplexusos nemzetvezér fixációira: a köztársasági elnök egyben az ország fegyveres erőinek parancsnoka is.

De persze a teszkós Putyin lelkivilága nem ennyire rafinált, mint láthattuk – hideg számítás és kompenzálás, ami mozgatja, mert mégis csak a legkisebb, a harmadik az ő pártja, és bár fontos pozíciókat osztottak le nekik, az SNS étvágya nem kicsi, noha gerince annál „puhább”.

A politikai törésvonalak felrajzolódtak hát, kérdés, hogy a belső feszítő erők mennyire hatnak, és az „anyag” meddig bírja a terhelést. Danko részéről is érezni a lenézést, mert papíron hiába kapott sokkal több szavazatot a Hlas, az mégis csak egy nagyra nőtt szatelit az ő szemében is, és ez nem csak Danko véleménye. A koalíció megszületésének első napjától jelen levő feszültség most elkezdett szétterjedni, mindeközben az ellenzék is felébredni látszik Csipkerózsika-álmából, és bár több tízezer embert vitt az utcákra, a kérdés inkább az: meddig tart ki ez? Megtalálják-e a hangukat a kormány kritikusai, kialakul-e a kritikus tömeg? Danko képes-e koalíciót robbantani (ha már egy szemafort sikerült kiütnie), és meddig bírja ezt cérnával Fico?