Nincs nyugalom a nyugdíjfronton

Az egyik koncepció a tragikusan korán elhunyt Martin Filko által vezetett Pénzpolitikai Intézet műhelyéből származik, és az állami közbeszerzések, pályázatok terén öntene tiszta vizet a pohárba. A pénzügyminisztérium által támogatott elképzelés révén évente akár 400–500 millió euró is megtakarítható a költséghatékonyabb állami beszerzések révén. A másik reform az egészségügy átvilágítását érinti, jó esetben a pénzügyileg krónikusan beteg ágazat a gyógyulás útjára léphet, ha engedik kibontakozni Tomáš Drucker menedzseri képességeit.  Hosszabb távon a harmadik változás érintheti leginkább mindennapjainkat – ez pedig a nyugdíjkorhatár kitolása, illetve a második nyugdíjpillér működésének átszabása. A parlament még 2012-ben elfogadta a nyugdíjkorhatár fokozatos kitolásának koncepcióját. Ennek értelmében jövőre kezdődik a változás, előzetes számítások szerint a most 62 évben megszabott korhatár 76 nappal nő. Ezt követően minden év október 31-ig közzéteszik, hogy az aktuális átlagos élettartam változása függvényében évente hány nappal tolódik tovább – várhatóan évi 40–50 nappal. Ha a mostani, az 1954 után születetteket érintő számítások maradnak, akkor az 1975-ben születettek mintegy 65 évesen, a rendszerváltás generációja pedig csak 67 évesen vonulhat nyugdíjba. Emellett módosítani kívánják a nyugdíjemelés kiszámításának módszerét, hogy ne ismétlődjön meg az idei helyzet, amikor is az infláció mértékét nyomatékkal figyelembe vevő valorizációs rendszer csupán maximum 1,9 eurós nyugdíjemelést tett lehetővé.  Ennél is fontosabb, hogy a 2004-ben indított, a reklámok szerint svájci nyugdíjakkal kecsegtető, ám napjainkban az öregségi járadékot csak szűkmarkúan csepegtető második nyugdíjpillért is újrafazonírozzák.  Kiderült ugyanis, hogy a már a magánpillérből is nyugdíjat kapók szimbolikus összeghez jutnak, sőt, csak akkor kapják vissza az általuk megtakarított teljes összeget, ha legalább 25 évet töltenek nyugdíjban. Ez bizony keveseknek adatik meg, és a helyzeten érdemben az öröklés sem segít, mert az eléggé korlátokhoz kötött. Ezért a munkaügyi tárcánál vezető pozícióhoz jutott Híd azt szorgalmazza, hogy a második pillérben levő megtakarítás tizedét a nyugállományba vonulók egyből kapják kézhez, esetleg az első 10 évben erőteljesebb legyen a folyósítás. Egyelőre ütköztetik a nézeteket, s bár a szakmai bizottságok létrehozása nem egyszer a tett halálát okozzák, remélhetőleg egy hosszabb távon is fenntartható nyugdíj-folyósítási rendszert hívnak életre.  E három reform összeér: ha az állami közbeszerzések terén valóban százmilliós nagyságrendű megtakarítás érhető el, akkor abból a nyugdíjfolyósítás miatt egyre nagyobb hiánnyal működő Szociális Biztosító zsebét részben fel lehet tölteni, illetve a hatékonyabban, azaz viszonylag olcsóbban működő egészségügy szintén az emberhez méltó öregségi ellátáson javíthat. Ennek megvalósításához csak politikai akarat kell.  Bízzunk benne, ez nem nyugdíjas tempóban születik meg…