NIN

Jugoszlávia csakis az európai és világfolyamatokba, a békepartnerségi programba való betagozódásával védheti ki az albán nacionalizmus térnyerését – jelentette ki Nebojsa Csovics szerb miniszterelnök-helyettes a szerb lapnak, s megismételte korábbi kijelentését, hogy Belgrád terroristák célkeresztjében áll.

Jugoszlávia csakis az európai és világfolyamatokba, a békepartnerségi programba való betagozódásával védheti ki az albán nacionalizmus térnyerését – jelentette ki Nebojsa Csovics szerb miniszterelnök-helyettes a szerb lapnak, s megismételte korábbi kijelentését, hogy Belgrád terroristák célkeresztjében áll. Szerinte a terroristák mintegy százan vannak, néhány csoportra vannak felosztva és kiválóan beszélik a szerb nyelvet. Ezzel kapcsolatosan a Politika című lapnak Hamdi Jusufspahic belgrádi mufti elmondta: ha a muzulmánok szent háborút indítanak az USA ellen, ő akkor sem hívná harcra a muzulmánokat. „Hála istennek bennünket itt senki sem bánt. Amíg én és őszentsége, Pavle pátriárka itt van, addig itt nem lesz háború. Garantáljuk, hogy nem lesznek problémák. Lezajlott a háború Boszniában és Koszovóban, de Belgrádban egy támadásra sem került sor, noha 200 ezer muzulmán lakik itt” – mondta a mufti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?