Népi támogatással indítana tévét Usztics Mátyás

A kizárólag "tiszta magyar" termékek forgalmazását és terjesztését felvállaló csoport arra készül, hogy tévét és rádiót indít, majd egy önálló bolthálózatot is létrehoz.

A kizárólag "tiszta magyar" termékek forgalmazását és terjesztését felvállaló csoport arra készül, hogy tévét és rádiót indít, majd egy önálló bolthálózatot is létrehoz. Ezt Usztics Mátyás, a mozgalom vezetője nyilatkozta a Napi Gazdaságnak.

A Magor mozgalom sikeressé vált az elmúlt évek során, azonban még nem érte el alapításakor kitűzött céljait. Nagyra törő terveket szövünk - mondta a színművész.

Elmondta, hogy immáron 16 Magor-üzlet van, ebből 4 márkabolt. Ezekben 148-féle védjegyes terméket lehet vásárolni. Mostanában újabb 12-14 Magor-üzlettel bővül a hálózat, ezzel a számuk 30 körülire növekszik. Ezenkívül 150 CBA-ban lehet kapni védjegyes termékeket, noha a vezető korábban úgy nyilatkozott: belőlük semmit nem kap egyetlen multi sem.

Magorka és újság

Tavaly ősszel a mozgalom azzal állt elő, hogy egy "ösmagyar óvodát" indítanak, Magorka néven, melyben csakis magyar népdalokat és meséket tanítanának a gyermekeknek. Ekkor még Tévé nem, csak saját újság és kalendárium szerepelt a tervek között.

Csak a támogatás nem jött össze

Tavaly nyáron kerültek az üzletekbe a Magor-védjeggyel ellátott termékek. A szervezők szerint ezek megjelenésével "szinte kizárt annak a lehetősége, hogy a vásárló szándéka ellenére ne a magyar termelőket támogassa". A mozgalom szellemi atyja még Uszticson kívül Dömötör Pál közgazdász. Úgy vélik, "ma még nagyon nehéz az embereket rábírni arra, többnyire a szűkös anyagi lehetőségeik miatt, hogy pluszkiadásként támogassák a magyar kultúrát". A Magor-mozgalom fő célja ugyanis a nemzeti kultúra támogatása, a Nemzeti Kamaraszínház, a nemzeti sajtótermékek, könyvkiadók életben tartása, gazdasági helyzetük stabilizálása.

Usztics Mátyás szerint a Magor egy kivétellel minden tekintetben beváltotta, sőt túlszárnyalta a kitűzött célokat. A kivétel viszont éppen a Nemzeti Kamara Színház megsegítése.





Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?