Nemzetegyesítési kísérlet

Lehet, hogy nem is a bulizás a helyes kifejezés, hanem inkább a jelenlét. A felsoroltak mind úgy érezték, jelen kell lenniük ezen az eseményen, és lőniük kell legalább egy-két szelfi t a közösségi oldalukra, saját népszerűségük növelése érdekében. És persze működött a FOMO-effektus is, a kimaradástól való félelem érzése.

A csecsemőkön és az aggastyánokon kívül talán csak a magyar közmédiából tájékozódók nem tudják, hogy az ország új szupersztárja három egymást követő napon csinált teltházat a Puskás Arénában. Ez nemhogy magyar előadónak nem sikerült eddig, de külföldiek közül is egyedül a Coldplay-nek, akik nyáron veszik majd birtokba a 60 ezres stadiont. Ráadásul egy 22 éves srácról van szó, akinek egyetlen intésére tömegek mozdulnak meg, és aki alig három évnyi koncerttapasztalattal a háta mögött prezentált egy (illetve három) világszínvonalú show-t.

Zenéről nem lesz most szó, inkább az Azahriah-jelenség társadalmi aspektusait vizsgáljuk, egy kis politikával fűszerezve. Kezdjük a népmesei motívumokkal: Azahriah egy újpalotai panellakásból indult, önerőből, azaz minden fajta ismeretség nélkül került a csúcsra, sokkolva ezzel a magyar zeneipar vén rókáit. Korához képest meglepően érett gondolkodású, egészséges értékrenddel rendelkező fi atalember, akivel százezrek tudnak azonosulni, hiszen „helyettük” fogalmaz meg fontos dolgokat világunkról, melyben sokan elveszettnek érzik magukat. Ráadásul a fi atalok szüleinek is szimpatikus ez a fajta tudatosság, sőt még a nagyszülők is szívesen hallgatják dallamos, könnyen fogyasztható, épkézláb szövegű dalait.

Azahriah többször hangsúlyozta – a Puskás-koncerteken is –, hogy egyesíteni szeretné a nemzetet. Nos, ez szerintem nem fog sikerülni neki, mert a zenei szakma már tavaly októberben, a jegyvásárlási hisztériát követően két táborra szakadt: szurkolókra és ellendrukkerekre. Amikor pedig februárban felolvasta beszédét az infl uenszertüntetésen, végleg elveszítette a magyar kormány szimpátiáját. Azóta a propagandamédia folyamatosan igyekszik fogást találni rajta, a Puskás-koncertekről például ezzel a címmel jelent meg cikk az Origón: „Gyerekek között füvező emberek, borzalmas káosz és más botrányok – rengetegen panaszkodnak az Azahriah-koncert miatt”. Botrányok alatt főleg a hangosítást értik, amivel másnak nem volt problémája – én legalábbis nem találtam erre vonatkozó panaszos kommenteket, pedig több százat elolvastam.

A másik oldal viszont próbálja becserkészni az új szupersztárt, és szerintem nekik nagyobb szükségük van rá, mint Azahriah-nak rájuk. Példának okáért: vajon miért találta fontosnak az MSZP európai parlamenti képviselője, Ujhelyi István, hogy szelfi t posztoljon a koncertről? Miért pózolt Magyar Péter Rost Andreával a helyszínen? (Ez egyébként nem magyar sajátosság, a politikusok mindenütt a világon keresik a sztárok társaságát, hogy a rajongóiktól szavazatokat szerezzenek).

Szóval azt gyanítom, hogy Azahriah-nak sem fog sikerülni a nemzet egyesítése. Ennek ellenére kívánok neki hosszú, sikeres karriert, várom őt az augusztusi pozsonyi Uprising fesztiválra, és remélem, nem csak Magyarországon lesz világhírű énekes – ahogy azt manapság mondják...