Nem fogtak el al-Kaida terroristát Budapesten

Nem volt olyan akció Budapesten, amelyben elfogták volna az al-Kaida terrorszervezet tagját - cáfolta Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója az MTI-nek azokat az információkat, amelyek a vasárnapi lapokban jelentek meg.

Nem volt olyan akció Budapesten, amelyben elfogták volna az al-Kaida terrorszervezet tagját - cáfolta Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója az MTI-nek azokat az információkat, amelyek a vasárnapi lapokban jelentek meg.
Garamvölgyi László elmondta: ha lett is volna ilyen akció arról nem nyilatkozna a rendőrség, mivel az államtitoknak minősül.
A Vasárnapi Blikk, és a Színes Mai Lap is arról számol be, hogy január 24.-én a Józsefvárosban kommandósok négy arab férfit fogtak el.
Híresztelések szerint az elfogottak közül az egyik kapcsolatban áll az al-Kaida terrorszervezettel. Az arabok egy alapítvány működtettek, amely pénzt utalt át a New York-i terrortámadást finanszírozó cégeknek.
Az akciót lapértesülés szerint a Rákóczi úton a Grand Hotel mellett hajtották végre, az ORFK terrorelhárító szolgálatának különlegesen kiképzett munkatársai.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?