Nem az uborkáról szól

Európa véres háborúi – legalábbis a nemzetállamok komoly térnyerése idején – azért robbantak ki, mert egy-egy adott területre legalább kettő, de néha több közösség formált igényt. Az európai országok integrációja erre volt válasz – a háborút nem lehet betiltani, szerződésekkel és rendeletekkel megakadályozni. Azt kell elérni, hogy a háborúnak ne legyen értelme, tétje. Hogy eközben meg kelljen tanulni, az állam, az ország az nem egy tulajdonlapon szereplő parcella, amelynek tulajdonosa egy-egy nemzet, hanem emberek közössége, olyan embereké, akiknek ha nem is azonos, de hasonló érdekeik, céljaik vannak, s akik a közösség életének szabályozását törvénnyel és nem ököllel képzelik el. Ezért hát a határok lazítása és nem felülírása, ezért van vámunió, ezért szabad a munkaerő-áramlás, a letelepedés, és ezért a tyúkketrec-szabály, hiszen a mi ételünkről van szó.

Most éppen kampánycsönd van, tilos jelölteket bemutatni, futtatni. Azt viszont jóformán kötelező a választás napján megírni, hogy az előzőekben taglaltakat szem előtt tartva könnyebb a választás – már ha az ember érveket keres, miért menjen el szavazni, s ha már elmegy, akkor kire. A kampány során rengeteg politikai üzenetet kaptunk, s ezek közt azért megtalálható, ki miben látja Európa jövőjét. Továbbgondolva a jelszavak mögött álló programokat, nem is olyan nehéz eldönteni, vajon a háború nélküli kontinensnek ki segít jobban: aki nagyobb mértékű egyesülést követel, vagy aki az unió végét látja? Aki a muszlim Törökországot benn akarja látni, vagy aki nem? Aki a szociális hálót, a tisztességes élethez való jogot vagy éppen a kisebbségi jogokat európai témáknak tartja, vagy sem.

Egy szlovákiai magyar lapban magától adódik a gondolat, ugyan vajon a háború nélküli Európában szabad-e egyáltalán kisebbségről beszélni. Van-e egyáltalán valaki kisebbségben? S ha igen, akkor miért kisebbségi, miért KISEBB, azaz KEVESEBB? S vajon Európában ki a szuverén? A nemzet? A polgár? Ki kinek ad le a szuverenitásából az integráció során? Az országok? Vagy azok lakói? S ugyancsak fontos kérdés, vajon áldásos vagy inkább elmarasztalható-e az az állapot, amikor a legfontosabb döntések, jogszabályok a nemzeti parlamentekben születnek. Nem, nem arról értekezem, hogy szülessenek Brüsszelben, inkább látnék erősebb regionális kormányzatot, alulról felfele építkező európai társadalmat, amelyben nem baj, hogy 28 nyelven beszélünk.

Van mire választ adnunk a mai választáson. Van is kínálat, amely olvasható, elemezhető, aztán vagy hihető, vagy nem. De higgyék el, leadott szavazatuk nem az uborka görbületéről szól.