Nem a pénz válsága

Amper nincs villany nélkül, méter nincs lemérendő tárgy, hossz nélkül, ugyanúgy nincs pénz fedezet nélkül. A középkor nagyjából feléig az univerzális áru szerepét az arany esetleg más nemesfém játszotta – Marco Polót pl. a velencei polgárok kinevették, amikor Kínából papírpénzt hozott, az egyik városatya látványosan el is égette. A papírpénz tulajdonképpen egy igazolás. Egy igazolás arról, hogy annak tulajdonosa rendelkezik valamivel, ami az igazolás fedezetét jelenti. Rendelkezik pl. munkaerővel, amelynek árát a fizetési szalagon láthatja. Vagy rendelkezik ingatlannal, szerzői joggal, nemesfémmel, akármivel, aminek értéke van és amit az árucsere folyamán egységes értékmérővel, a pénzzel mérnek és hasonlítanak össze. Persze, az érték, mint olyan individuális lehet. Egy öregedő házaspár számára pl. egy videofelvétel gyermeke első lépéseiről, vagy egy örökös számára a nagyapai ház olyan értéket képvisel, amiért többet hajlandó az univerzális áruval kifizetni, mint akárki más, akinek egy düledező ház, egy videoszalag mint nyersanyag csak filléreket ér. A viszonyítás tere a piac és a piaci szereplők vágyai. A vágyaink kielégítésének egyik formája, hogy az általunk birtokolt értéket egy másvalaki által birtokolt értékre cserélünk – az árképzés pedig, ritka kivételektől eltekintve nem más, mint annak kifejezése mennyire akarunk valamit megszerezni és mennyire akarunk valamiről lemondani.

Nos, a jelenlegi válság tehát nem a pénz válsága, hanem a fedezeté. A válság elején álltak az ún. fedezetlen hitelek. Két éve, amikor az első problémák megjelentek, még nem nagyon érdekelte a honi Olvasót, mi az a subprime hitel, most sem a közgazdaság-tankönyvet másoljuk ki, csak leegyszerűsítve annyit mondunk, hogy olyan hitelek, amelyek fedezete kisebb, mint maga a hitel. Pl. egymilliós házra felvett kétmilliós hitel – bár ez a ritkább – vagy olyan hitel, amelynek felvevője egy milliót képes megteremteni, de két milliót vesz fel. (Az egész nem ennyire egyszerű, de alapjait tekintve igenis ennyire egyszerű).

No most, ha sok ilyen hitel halmozódik fel egy pénzintézetnél, megjelenik a törlesztési delikvencia. Magyarul: egyre több olyan adós tartozik, aki nem képes törleszteni a hitelét. Ha ilyen típusú hitelkonstrukciókat további pénzpiaci mozgások fedezetének használnak (pl. a pénzintézetek egymás közt, hiszen az adósság áru és kereskedni lehet vele) akkor ugrik be a subrime szó és pattan a buborék. Kiderül, hogy a kihelyezett pénz nem jön vissza többé,  a leterhelt értékek csak a töredékét képesek fedezni. Bumm.

Ennyi történt. S most baj van, mert a fedezet nélküli pénz olyan, mintha a helyi fűszeresnél a Gazdálkodj okosan társasjáték bankóit lebegtetnénk a pénztáros előtt. Akár jó kondícióban lévő bankok is becsődölhetnek, hiszen vásárolhattak más pénzintézetektől jól kamatozó, de fedezetlen pénzpiaci termékeket. S vásároltak is.

A hosszúra nyúlt bevezető után sokkal rövidebben tudjuk elmondani, mi ez, ha nem a pénz válsága. Nos, a jelenlegi válság a fogyasztói társadalom pazarlásának eredménye, tehát a társadalom válsága. Sokan vásárolunk olyan terméket, szolgáltatást, amire még nem kerestük meg a pénzt, egyre gyorsabban terjednek a hitelkártyák, családok tízezrei – egyébként a nem létező bérlakáspiac okán is – oldották meg lakhatásukat úgy, hogy lehetőségeik határára vagy azon túlra merészkedtek. Ahogy az élsportban a coubertinei „gyorsabban, magasabbra, messzebbre” fiatal sportolók halálával jelzi, hol a határ, a piac „a még többet, még nagyobbat, de most rögtön” elvének határait válságokkal jelzi. Lehet, hogy az emberiség civilizáltabb fele rájön, a mérhetetlen pazarlás, a kétévente, négyévente cserélt autó, rövid időn belül lecserélt elektronika, a túlfűtött és pazarló lakás nem járható út. S lehet, hogy mindez nem érdekli, majd csak lesz valahogy.

Nos, ez a második eset valószínűbb. Ebből következően viszont azt is leírhatjuk, a mostani válság csak a kezdet.