Nagybani őstermelők

Alapesetben azt gondoljuk, hogy az illető kertész, és reméljük, hogy a nála vásárolt termékeken és termékekben kevesebb lesz a növényvédő és tartósítószer, mint ha Kínából behozott fokhagymát, konzerválóanyagtól tapadós héjú spanyol asztali szőlőt vagy valóban görög görögdinnyét vásárolnánk. De miként a focipályákon is gyakran szaladgálnak önmagukra fogadó, játékosnak látszó bűnözők, úgy a tisztességes őstermelők rendjét is besározzák a svindlerek. 

Egyetemi éveimben a szegedi, Szent István téri piacon sok sándorfalvai zöldséget vásároltam. Nem ez volt a megyei város legmenőbb piaca, de a kollégiumtól csak egy sarokra volt. A fölé magasodó vasbeton víztorony tövében már kora hajnalban, a péntek esti buliból hazafelé jövet nagy volt a sürgés-forgás, 1500-as Ladákból, okkersárga Zsigulikból, a menőbbek „zöldségárus” kombi Mercedesekből pakolták ki a portékát. Sándorfalva Szegedtől 12 kilométerre található, Komáromtól viszont 250-re. A napokban mégis sikerült sándorfalvai zöldséget vásárolnom az egyik helyi „őstermelőtől”. Miközben az eladó az általam sorolt termékeket rakta a kosaramba, arra lettem figyelmes, hogy a zöldségesládák oldalán egy sándorfalvai termelő neve és címe van feltüntetve. Beszédbe elegyedtem a komával, biztosított, a zöldséget ő termeli egy Komáromhoz közeli településen levő kertjében. 

Arra a kérdésemre, hogy akkor hogy került a ládákra a sándorfalvai cédula, hirtelen nem tudott felelni, majd rövid, – remélem számára – kínos nyökögés után azt mondta, biztos valakitől kapta a ládát. A cédulán azonban aznapi dátumbélyegző volt, így sokkal életszerűbbnek tűnő magyarázat, hogy barátunk bizony a budapesti, egyébként nagyon hangulatos, „állam az államban” Nagybani Piacon vásárolta a portékáját, melyet aztán sajátként értékesített. 

A Nagybani Piac arra van, hogy ott árut cseréljenek a mezőgazdasági termékek, kamion-, de legalább utánfutószám. Nincs is ezzel semmi probléma, ha az itt vásárolt terméket egy zöldségesnél árulják, ahova betérve a vásárló valószínűsíti, hogy a pult mögött álló ember nem kelt fel éjszaka, hogy fűtse a fóliasátrat, nem locsolta, nem gyomlálta szúnyogok közötti dunsztban, hanem csak hozta valahonnan, és árulja. 

Tiszta sor. Akinek viszont nem törte fel a kezét a kapanyél, de őstermelőnek hazudja magát, az egy simlis. Az etikai vonzaton túl a „kamionos őstermelőknek” gazdasági vetületük is van. A piacokon saját terményének feleslegét évi 30 napon értékesítheti az őstermelő úgy, hogy ne legyen szüksége regisztrációs pénztárgépre, illetve enyhébb adózási szabályok alá essen. Aki másét árulja, az kereskedő. Ehhez pedig vállalkozói engedély kell, pénztárgép, havonta fizetni kell a járulékot, könyvelni kell stb. Persze, amikor azt látjuk, hogy bizonyos érdekcsoportok milliárdos tételekben lopják szét az országot, a Józsi bácsik és Mariska nénik „kamionosbűnözésével” szemben azért toleránsabbak vagyunk, de attól még ez ugyanaz kicsiben. 

Aki tehát a nagybani piacon vásárol, ne felejtse el eltávolítani az eredeti termelő céduláját a ládákról, vagy legalább ne a vevő felé fordítsa. De mit tehetünk mi, valódi őstermelői produktumokra ácsingózó vásárlók, ha nem akarunk feltétlenül nyomozni minden piacozás alkalmával?