Mulasztás

<p>Bandika egész nap őrjöngött. Ervin próbálta az aktuális társadalmi eseményekre terelni a szót, silány eredménnyel. A baj az, kedves kuzin, megmondjam, mi a baj? A baj az - hadarta Bandika -, hogy a Teszkóban vasárnap délelőtt nem volt kitéve a polcra Mészáros Pál 2015-ös szekszárdi kadarkájából egyetlen palack sem.</p>

Holott az illető árucikk akciós volt, ezerhétszázvalamennyi helyett ezerháromszázvalamennyi forintért volt engedélyezve a hazavitel. Vittem is volna, legalább kettővel, de nem tudtam, mert tátongott a polc. Nem töltötték fel az árufeltöltők. A helyzetet súlyosbítja, kedves kuzin, hogy 2016-ban Mészáros Pált az év bortermelőjének választották. Meg az is, hogy a háromezres határ alatt kapható, izgalmasnak mondható módfelett kevés kadarka közül ez az egyik. Szegény ember kadarkája, mondhatnánk, ám a savanyú helyzet az, kedves kuzin, hogy Magyarországon (na jó, mondjunk Kárpát-medencét) ma a kadarka nem éppen a szegény ember itókája. Ötven-száz éve ez még másképp volt, hiszen ez a fajta volt a 20. század közepéig Magyarország legelterjedtebb vörösborszőlő-fajtája. A szövetkezetesítés meg a tömegtermelésre való átállás miatt viszont nem telepítették már, hiszen rothadásra és fagyra érzékeny, és még terméskorlátozás mellett is tízévente talán kétszer ad kiemelkedő bor készítésére alkalmas alapanyagot. Mára töredékére csökkent a korábbi termesztési területe, de a 21. században újrafelfedezésének lehetünk a tanúi: régi szekszárdi ültetvényekből próbálnak a telepítéséhez klónt szelektálni, az említett borvidéken kis túlzással minden bortermelőnek saját kadarkaklónja van (például a fent említett Mészáros Pálnak is). Egyébként a Balkánról származik, a rácok hozták a középkor végén. Az Aradhoz közeli ménesi borvidéken van még komolyabb kultusza, bár időnként villányi, egri és alföldi példányaival is találkozhatunk, továbbá visszatért Muzslára és Kürtre is. Könnyed, fűszeres, szamócás bor készül belőle. Fanatikusoknak való. Érdekes adalék, kedves kuzin, hogy Hamvas Béla A bor filozófiájában mézédes kadarkát emleget. Hát ilyenért manapság nemigen adna pénzt senki (bár a Lidliben kapni pár euróért édes szerb kadarkát, Vranaccal házasítva). Mellesleg a biatorbágyi viaduktot az 1930-as években felrobbantó Matuska Szilveszter is kereskedett édes kadarkával, méghozzá Bécsben. Tigrisvér fantázianéven forgalmazta, és be is csődölt (talán ezért, talán egyéb ügyletei miatt). 

Szóval a Teszkóban vasárnap nem volt. Ez a tragédia kedves kuzin, nem azok a dolgok, melyeket ön sorolgat, ha meg nem sértem. 

Azok a problémák mind nem is lennének, pontosabban megoldódnának maguktól, ha a lakosság el lenne látva megfelelő mennyiségű és minőségű kadarkával. Pont. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?