Móri vérengzés: „A sok fej ... szám szerint nyolc, érted..?“

A rendőrség szerint közvetlen és közvetett bizonyítékok állnak rendelkezésre arról, hogy Hajdú László és Kaiser Ede követte el 2002. május 9-én a móri bankfiókban a nyolc halálos áldozatot követelő fegyveres rablást.

A rendőrség szerint közvetlen és közvetett bizonyítékok állnak rendelkezésre arról, hogy Hajdú László és Kaiser Ede követte el 2002. május 9-én a móri bankfiókban a nyolc halálos áldozatot követelő fegyveres rablást. A rendőrség december 30-án befejezte a nyomozást, további nyomozati cselekményeket nem tervez, folyik az iratok előkészítése az ügyészségnek, az ügyet vádemelési javaslattal hamarosan továbbítják - mondta sajtótájékoztatóján a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság (SZBEI) nyomozó főosztályának vezetője.

Zsombok György ezredes közölte: Hajdú László iratismertetése befejeződött, Kaiser Ede és védője pedig a héten befejezi az iratok áttanulmányozását, ezt követően 15 nap áll rendelkezésükre, hogy bizonyítási indítványt tegyenek.

Közvetlen bizonyítékok
Bolcsik Zoltán dandártábornok, az SZBEI vezetője kijelentette: közvetlen bizonyíték az, hogy négy szemtanú határozottan felismerte Kaiser Edét, mint aki a bűncselekmény elkövetésekor műszaki hibára hivatkozva a bankfiók ajtajában állva elküldte az érkezőket. Szintén közvetlen bizonyíték Hajdú László zárkalehallgatási jegyzőkönyve.

A rendőrség részleteket mutatott be Hajdú László zárkalehallgatási jegyzőkönyvéből. A felvételeken a férfi többek között azt mondja: "Mondom, én nem linkre, meg habókra vágtam érted... A sok fej ... szám szerint nyolc érted..? Annak idején nem a telefonért kellett volna nyúlkálniuk, hm hanem meg a gombot keresni! Igaz? Mert egyszer te azt mondod, hogy ide a zsét, akkor ide a zsét! Nem igaz? Akkor nem a gombot kell keresgélni a kibaszott életbe, nem kell játszani a Rambót! Hányszor elmondtam ezt már... nem? Te nem így vagy? Ezerszer elmondtad linkre meg habókra...?" Egy más alkalommal pedig azt mondja: "Nem megyek többet, azt mondom itt maradok egy életre én most már... (...) Nem szórakozhatok .. Mire vágtam oda azt a nyolc birkapásztort... (nevet) Az mondtam nekik, ide a pénzt, ide a pénzt Johnson... Előbb lövök aztán kérdezek...."

Zsombok György ezredes közölte: Kaiser Ede felismertetése során a négy szemtanú határozottan azonosította a férfit a többi - azonos öltözetű, alkatú, kinézetű - között. Elmondta: a rendőrség szerint közvetlen bizonyíték, hogy a korábbi bűncselekményekben velük együtt dolgozó gyanúsított-társak azt vallották, Kaiser Ede többször ajánlotta a móri bankfiók kirablását, amelyben Hajdú László lenne a társuk.

Kaiser Ede 2000-ben gyakran járt móri barátnőjéhez, akinek lakása a bankfiók megközelítési útvonalán fekszik, így arra a férfi felfigyelhetett - tette hozzá. Vallomása van a rendőrségnek arról, hogy a férfi barátnője apját akarta rávenni: figyelje ki a bankba járó pénzszállító kocsit, amit úgy akart kirabolni, hogy "mindenkit kinyírunk". A rendőrség bizonyítékai szerint a csepeli posta kirablásakor alternatív lehetőség volt a móri bankfiók kirablása, erre azonban azért nem került sor, mert Hajdú László és Kaiser Ede harmadik társa nem akarta elhagyni lakókörnyezetét - mondta Zsombok György. Az ezredes közölte: további bizonyíték, hogy a fegyveresen elkövetett bűncselekményeknél Hajdú László volt Kaiser Ede társa, és tettüket egyre erőszakosabban kívánták végrehajtani. Emiatt korábbi társaik - akikkel "eredményesen" dolgoztak együtt - is kiváltak a csoportból.

Közvetlen bizonyíték a rendőrség szerint, hogy Kaiser Ede a móri bűncselekmény előtt azt mondta, súlyos anyagi helyzete "hamarosan megoldódik, csak ahhoz valakinek meg kell halnia". A férfi a bűncselekmény után jelentős költekezésbe kezdett, a foglakozás nélküli Hajdú László bankszámlájára is jelentős befizetések történtek - mondta. Kijelentette: a rendőrségnek bizonyítéka van arra, hogy Kaiser Edének két éles lőfegyvere volt, ebből egy előkerült, amit egy társának adott át megőrzésre, nem sokkal elfogása előtt. Hajdú László két éles Skorpió géppisztollyal bírt, ebből egy - hasonló körülmények között - előkerült. Zsombok György elmondta: a gyanúsítottak korábban elkövetett bűncselekményeik során nagy gondot fordítottak arra, hogy ruházatukat elégessék, fegyvereiket megsemmisítsék.

A rendőrség szerint az is bizonyíték, hogy más bűncselekmények elkövetésekor Kaiser Ede hasonló hidegvérről tesz tanúbizonyságot, mint amikor a bankfiók ajtajában állva elküldte az érkezőket. Bolcsik Zoltán elismerte: a korábbi bűncselekményeknél bizonyítékként felhasznált, a telefonok híváslistái alapján történő tartózkodási helymegállapítás a móri ügyben nem vezetett eredményre, a gyanúsítottak telefonjai Budapesten voltak. Beszámolt róla: az ügyben 53 kötetnyi - 28 ezer oldal - irat keletkezett, a felderítés során 76 - más ügyekben körözött - embert fogtak el.

Hetesy Zsolt vezérőrnagy, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatója elmondta: a szakszolgálat valamennyi szakterülete részt vett a nyomozásban, a keletkezett bizonyítékokat 12 gyanúsított esetében fogja felhasználni a rendőrség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?