Mítoszok közt

Október vége van, s az egyetemen ilyenkor összegezzük, hogy milyen konferenciákon vettünk részt, főleg előadóként. Mert ezért pont jár a tanszéknek, a karnak, az egyetemnek. Mivé is lennének az egyetemek szerte e világon pontok nélkül… 

Nos, február elején részt vettem a „Mi vagyunk az EU” című rendezvényen, amelynek az volt a célja, hogy népszerűsítse az uniós tagság előnyeit. Viszont sokan inkább a hátrányokat hangsúlyozták, a parlamenti pártok képviselőivel folytatott beszélgetésen például az SaS és a Sme rodina. Kotleba pártja nem volt jelen, amin agyaltunk is kicsit egy kollégával, mert végtére az is parlamenti párt, tehát ott kellett volna lennie. Másrészt ők nem azonosulnak az uniós tagsággal, biztosan ezért nem jöttek el. Vagy nem is hívták meg őket? Hm, mi a jobb, tanakodtunk, a szélsőségesek meghívása, vagy a kirekesztésük? A kirekesztés semmilyen eszme terjedését nem állítja meg, legfeljebb még vonzóbbá teszi. Egyébként ez volt az a konferencia, amelynek nyitóbeszédében Kiska, Fico és Danko egybehangzóan állította, hogy Szlovákia stabil, fejlett, európai irányultságú állam, és olyan barátságosan viseltettek egymás iránt, hogy eszembe jutott egy ismerősöm, aki ha jól van, mindig megijed, hogy valami rossz fog történni, mert szerinte olyan nincs, hogy valami huzamosan jó legyen. Én csak részben osztom ezt a filozófiát, de akkor, ott arra gondoltam, hogy ez a nagy egyetértés túl szép, hogy igaz legyen. Vagy legalábbis sokáig tartson. S nemsokára be is következett a rossz. A Kuciak-gyilkosság. És Szlovákia ettől egyszeriben Európa fekete lyukává változott. Hm.
 

Az utolsó konferencia, amelyen eddig részt vettem idén, egész másról, Csehszlovákia 1918-as megalakulásáról szólt. Az előadók részletesen kielemezték Štefánik, T. G. Masaryk és Beneš ténykedését. A moderátor ekkor megkérdezte tőlük, hogy milyen emberek voltak ezek az államférfiak. S miközben hallgattam, hogy Štefánik világfi volt, tudós, katona és diplomata, sármos férfi, aki mindig a társaság középpontjává vált, akit imádtak a nők, Masaryk meg az erkölcsös politikus mintaképe, Beneš pedig precíz, kicsit száraz, de nagyon alapos és lelkiismeretes tudós ember, eszembe jutott egy s más, persze csak úgy mellékesen. Például az, ahogy egy dokumentumfilmben Zita, az utolsó császárné, teljeséggel érthető módon Masarykot és Benešt bujtogatónak nevezte. Meg a Štefánik halálában való állítólagos bűnrészességük is eszembe jutott, de legfőképpen Benešnek, ennek a lelkiismeretes, alapos tudós embernek, felmagasztalt politikus apácskának a magyarokkal és németekkel szembeni égbekiáltó gazsága, amikor kollektív bűnössé nyilvánította őket. 

Igaz, ez jóval később, 1945-ben történt, de attól még elvártam volna, hogy Beneš kapcsán a mai ifjú történészek legalább egy fél mondatban ezt is megemlítsék.