Mit kaptunk az Uniótól?

Uniós tagságunk tizedik évfordulóján (röviddel az európai parlamenti választások előtt) elmondható, hogy Szlovákia úgy tűnik jól tudott élni a lehetőségekkel. Visegrádi versenytársainkhoz képest a legutolsóból lettünk elsők, az integráció mélysége (eurozóna tagság), a felzárkózás és a gazdasági növekedés üteme tekintetében. Azonban félreértés lenne a „tátrai tigris” sikereit az uniós tagságnak tulajdonítani. Csatlakozásunk „csak” a nélkülözhetetlen alapfeltétel volt, e nélkül valóban fekete lyuk maradtunk volna, viszont ezzel együtt sem volt semmi garantálva. Mert a tagság önmagában nem garancia semmire, ennek legeklatánsabb példája Görögország.

A hozzánk hasonló kis, nyitott gazdaságoknak, amelyek rá vannak utalva a külföldi keresletre, óriási lehetőséget kínál a hatalmas, 500 milliós egységes piac. Leegyszerűsítve, az autógyárak azért ruháztak be nálunk, hogy az ezen a piacon évente eladható mintegy 14 millió autóból hasítsanak ki maguknak nagyobb szeletet, s nem a jobb évben 70 ezer új személygépkocsi eladást regisztráló Szlovákiában akartak piacot venni. Azaz az egységes piachoz való hozzáférés alapfeltétel volt a beruházók idecsalogatásában és a növekedés felpörgetésében. Abban azonban, hogy a beruházók épp ide jöttek, hogy világelsők lettünk az autógyártásban (17 autó 100 lakosra), hogy az ezredforduló utáni évtizedben az EU leggyorsabban növekvő gazdasága voltunk, már a 2002 és 2006 közötti jobbközép kormány átfogó strukturális reformjainak volt kulcsszerepe.

Másképpen fogalmazva: ha már egyszer bekerültünk az unióba, akkor is a nemzeti gazdaságpolitika minősége marad a döntő. Az uniós alapok merítésében Szlovákia például az utolsók között kullog, itt egyértelműen nem tudtunk jól élni a lehetőségekkel, április közepéig az előző költségvetési időszakban rendelkezésünkre bocsátott összeg alig több mint felét tudtuk lehívni. Az uniós raglistát ezen a területen Észtország vezeti, de érdekesebb a két másik dobogós. Hogy kik azok? Portugália és Görögország 80 százalék körüli merítéssel. Újabb bizonyíték a nemzeti szintű gazdaságpolitika primátusára.

És ezen a ponton el is kezdhetünk aggodalmaskodni. Mert a második Fico-kormány két éve szisztematikusan rombolja azokat a reformokat, amelyek Szlovákiát (az unión belül is) sikeressé tették. A vállalkozói környezet gyakorlatilag Fico első, 2006-os hatalomra lépése óta folyamatosan romlik, s ha ez így folytatódik, akkor uniós tagságunk második évtizede korántsem lesz olyan sikertörténet, mint az első. Még akkor sem, ha mondjuk hirtelen éltanulókká válunk az uniós alapok felhasználásában, ami azért – valljuk meg őszintén – egyelőre nem „fenyeget”.

A szerző a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója