Mit jelent a lengyel váltás?

A PO és a PiS közötti különbségek sora annak ellenére is hosszú, hogy papíron két jobboldali pártról van szó. Sőt még annak ellenére is, hogy a régiónkban már-már különleges módon mindkét párt oroszellenes, egyfajta nemzeti konszenzusra jutva ebben. A különbségek közül néhány a lengyel lakosság számára fontos (pl. gazdaságpolitikai takarékosság vs. populizmus), néhány viszont kifelé is érdekessé válik. Az egyik a német-viszony. Európa egyik nagy, történelmi viszálya a német–lengyel, de a PO 2007-es hatalomra kerülése után úgy tűnt, a tartós kiegyezés felé haladnak. A PO és a CDU mintegy nyolcéves kohabitációja alatt Varsó Berlin egyik legfontosabb szövetségese lett Európa stabilizálásában. A PiS máris jelezte, nem hajlandó tovább a németek „inasának” szerepét játszani, s a viszonyuk szinte biztosan romlani fog. Lengyelország az elmúlt években kissé kilépni látszott a Visegrádi Négyek (V4) megszokott dinamikájából, amit addig a közös érdekképviselet és az óvatosság jellemezett. Részben a németekhez való igazodás, részben pedig egy jól felépített saját külpolitikai vízió okán a PO inkább irányítója, mint egyenrangú résztvevője lett a V4-nek, akihez vagy igazodni tudtak a többiek, vagy nem. Donald Tusk hétéves miniszterelnöksége alatt európai formátumú politikussá építette ki magát, és tavaly decembertől első közép-európaiként az Európai Tanács elnöke lett. Várható, hogy a PiS máshogy folytatja, és a PO önjáró pro-európai politikáját regionális fókuszú, kisebb léptékben gondolkodó, beljebb forduló hozzáállás váltja fel: a szorosabb integráció helyett Lengyelország is az országok nagyobb önállósága mellett foglal állást. Ezzel pedig motorját vesztheti Közép-Európa fokozódó részvétele a brüsszeli ügyintézés formálásában. Orbán Viktor ugyanis minden próbálkozása ellenére még mindig csak egy kisebbség számára elfogadható az EU-ban. Fico a menekültkérdés okán, belpolitikai indíttatásból lerombolta korábban felhalmozott brüsszeli bizalmi tőkéje egy jó részét. Csehország pedig nem mutat regionális vezetői ambíciókat (Szlovákia sem). Ha Lengyelország is újra kicsivé szeretné tenni magát ahelyett, hogy betöltené a regionális vezető szerepét, az egy ilyen felállásban komoly problémát jelenthet a régió érdekérvényesítő ereje és az európai integráció jövője szempontjából is. Az elmúlt években ugyanis szép csendben egyre inkább Varsó diktálta a tempót errefelé, akkor is, ha Budapestről és a többi fővárosból hallatszottak disszonáns hangok.