Mintha mi sem történt volna

Bukovszky László

Lassan két hónap telt el azóta, hogy a negyedik Fico-kormány a legelső ülésén visszahívta a kisebbségi kormánybiztost, Bukovszky Lászlót, utód kinevezése nélkül. Erre a gyors lépésre kevesen számítottak, hiszen a kormányok általában akkor szabadulnak meg a kormánybiztosoktól, amikor már sejtik, ki jön utánuk, és rögtön ki is nevezik az utódot. Az ugyanaznap visszahívott romaügyi kormánybiztosnak például azóta már van utódja, Alexander Daško személyében, a kisebbségi biztos ügye azonban mintha beszorult volna. A kormány azóta kilenc alkalommal tanácskozott, tehát alkalom lett volna a személyi lépés végrehajtására.

December 6-án ülésezett a kisebbségi bizottság is, amelyet egyébként standard esetben a kormánybiztosnak kellene összehívnia. Helyette a kormányhivatal megbízott alkalmazottja vezette az ülést. Ez is arra utal, hogy a kormánynak – legalábbis december elején – még nem volt konkrét terve a poszt betöltésére, hiszen egyszerűbb lett volna bevárni a kinevezést, mint tábori körülmények között üléseztetni a bizottságot.

Hagyjuk most azt a kérdést, hogy ki lehet az új kormánybiztos személy szerint. A gond jelenleg elsősorban az, hogy kormánybiztos nélkül a kisebbségpolitikai agenda a háttérbe szorul. Már érvényben van a kormányprogram, de ebbe az új kormánybiztosnak már nem lesz esélye beleszólni.

Beindult a parlamenti törvénydömping, beleértve a kisebbségeket is érintő ügyeket, az új biztos ezekről lemarad. Most zajlik a kormány négyéves, valamint a jövő évre vonatkozó törvénykezési tervének összeállítása, de az új kormánybiztos nélkül.

Amikor tehát megérkezik az új biztos – és Fico kormányfő eddigi kijelentései alapján az biztosnak látszik, hogy a pozíciót nem hagyják üresen –, rögtön hátrányból indul majd. Egy mozgásban lévő rendszerbe kell beállnia, viszonylag gyorsan, és kitárgyalni azt, ami egyáltalán most még lehetséges. A kisebbségek jogállását szabályozó törvény elfogadása szinte biztosan nincs ezek között. A kétnyelvűség támogatását célzó pénzügyi forrás kialakítása szintén nem látszik elérhetőnek. A nyelvtörvény módosítása nagyon kérdéses.

Ebben a helyzetben az új kormánybiztosnak meg kell majd találnia a módját, hogy mégis hasznos legyen. Azonnal rá kell éreznie arra, mire van még tér. A Kisebbségi Kulturális Alapot szabályozó törvény módosítása például ugyan már úton van, de még csak a folyamat elején. Megkezdődött a gondolkodás egy új, több választókörzetes rendszer kialakításáról, ami a kisebbségek szempontjából kulcskérdés. Törvények tucatjai érintik a kisebbségek életét, és ezekről véleményt kell majd kialakítania, és ahol kell és lehet, érvényesítenie is azt.

Tudom, hogy sokak úgy látják, a kisebbségi kormánybiztos egy fogatlan, felesleges pozíció. Hogy nincs így, azt ezekben a hetekben láthatjuk, amikor a kormány szintjén nem maradt senki, aki a nemzetiségekre gondolna.

Csinálhatunk úgy, mintha Bukovszky biztos utód nélküli visszahívásával mi sem történt volna, csak ne lepődjünk meg, amikor elkezdenek összecsapni a hullámok a fejünk felett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?